Lakiteleken, a Hungarikum Ligetben áll a Bibliaház. Itt születik meg a kézzel írott Biblia a benne résztvevő közösség révén. Belépsz, és írhatsz egy következő mondatot a Bibliából. A ház ünnepélyes megnyitásakor a reám eső mondat ez volt: „Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől”. Most karácsonykor ezt olvasván eszembe ugrott egy párhuzam. Egy párhuzam a teremtés és a születés összecsengéséről. Mindkét esetben a létrehozás, a megvalósulás az ünnep lényege. A ma divatos digitális nyelven ezt úgy is mondhatjuk, hogy a 0-ról az 1-re lépés. S a világ végtelennek tűnő sokfélesége ebből az 1-ből bomlik ki.
Ám ezt nem könnyű felismerni. Sokszínű környezetben természetesnek tűnt az istenfogalom sokfélesége, sokszorozása; a minket körülvevő csodák istenekként való megszemélyesítése.
A történelem azt tanítja, hogy volt egyszer egy emberközösség, amely megtapasztalta és elfogadta az egységet a sokféleség mögött. A rejtőzködő igazság majafátylai mögött felismerte az egységes teremtő erőt. Ettől azután választott népnek tekinthette magát, szemben mindenki mással. A kiválasztottság tudata nehéz teher. Az emberközösségtől fegyelmet és alázatot követel, s ez sokszor lázadásra késztet embereket a csapaton belül is (lásd Mózes küzdelmeit saját közösségén belül). És szembeállítja az igazság bajnokait a környező népekkel, majd a világerőkkel is. Az eszme erejét mutatja, hogy előbb a hellenisztikus világot, majd az óriási földközi-tengeri birodalom szívét is meghódította. De csak akkor, mikor Jézus tanítása révén az istenfiúság kiáradhatott az egész emberi nemre. Erejét mutatja, hogy Mózes öt könyvét görögösen már Pentateuchosznak kezdték nevezni, s hogy végül a zsidókat széttaposó Róma, éppen Róma állt át, lett a keresztény vallás központja. Ekkor már a tanítás terjesztése az ellenséges világ és nagyhatalom nyelvén, görögül és latinul folyt. A durva „Vae victis” (Jaj a legyőzöttnek!) így váltott át „Gloria victis”-re (Dicsőség a legyőzöttnek!)
A keresztény gondolkodásban fogalmazódott meg az anyagi-testi vereségen túllépő erkölcsi győzelem fogalma. Mi tette lehetővé ezt a fordulatot?
Annak felismerése, hogy mindenki kitett a sikertelenségnek, veszteségnek, vereségnek; még akkor is, ha most az élet napfényes oldalát élvezi. Ezért kell a szerencsétlenebb felebarátainkon segítenünk. Ám a felismerésnél lényegesebb a krisztusi tanítás szíve: a szeretet. A szeretet ereje fogja össze, teszi élhetővé s meghitté világunkat.
A legtöbb ember, emberi közösség életében bekövetkezik olyan pillanat, amikor úgy érzi: minden összeomlott. Hogy nincs tovább. A valóságban azonban mindig van tovább. Az egyedi példák helyett inkább a közösségieket említem: 1241, 1526, 1949, 1920, 1956.
– A tatárjárás után feljegyezték, hogy Magyarország 200 évnyi fennállás után megszűnt.
– A mohácsi vereség és országunk kibelezése – megfejelve a kettős királyválasztással – elsöpörte középkori nagyságunkat, és tartósan hadszíntérré változtatta a Kárpát-medencét.
– Világos és Arad tizenhárom ismert vértanújának végzete és a többiek üldöztetése a függetlenség reményétől fosztott meg minket.
– Trianon nemzetgyilkossági kísérlete szétszaggatta népünket.
– Ötvenhat novembere pedig szétszórta a magyarokat a világba, és elvette reményét is egy magyar országnak.
És mindig volt újrakezdés, mindig lett feltámadás!
A természeti népeknél ismert a felnőtté avatás ünnepe. Ekkor az ifjak nehéz próbákat állnak ki, és bizonyítják, megérettek az önálló életre. Népmeséinkben úgy jelenik ez meg, hogy a legkisebb fiú megfelel emberségből: van szíve és van esze, s végül legyőzi a sárkányt. A lelkünkben pedig ez kell megtörténjék a bérmálkozáskor és konfirmációkor – sőt eredetileg ezt a jelentést hordozza az érettségi is: önismeret és világismeret elsajátítása érett fejjel és szívvel. Kilépve az anyai ház védelméből az ifjú ember át kell essék az első megrázó csalódás(ok)on. Régen a természetes közösség felkészített erre, most nagyobb a veszély. Az embert próbáló helyzetekre születhet felkészületlenségből fakadó válasz: önfeladás, pánik, önbódításba menekvés, sőt akár gyilkos ámokfutás is…
De a méltó válasz a győzelem önmagunkon is. De nem csonkulva, hanem kiteljesedve, s felebaráti szeretetben.
Így válik mélyen igazzá, hogy Christus vincit – Krisztus győzedelmes!
A szerző volt külügyi államtitkár, a Nemzeti Fórum alelnöke
