Bedrogozott fegyveres katona ejtett túszul egy nőt és egy gyereket Odesszában

Egy felfegyverzett katona csütörtökön túszul ejtett egy nőt és egy gyereket egy tömbház egyik lakásában Odesszában, a rendőrségnek különleges akcióval kellett kiszabadítani a fogva tartottakat – közölte az rbc.ua hírportál a Dumszka című helyi kiadványra hivatkozva, amiről a karpatalja.info is írt.

Az eset egy hatemeletes házban történt az Ivan és Jurij Lipa utcában. Egy férfi, feltehetően kábítószer hatása alatt, túszul ejtett egy nőt egy 13 éves gyerekkel. A lépcsőház lakóit evakuálni kellett.

„Információk szerint a támadó katona volt, és fel volt fegyverezve. A helyszínen mentők, számos rendőr és orvos tartózkodik. A túszszabadítást a különleges rendőri alakulat és a katonai rendészet kommandósai végezték, ami közvetve megerősíti, hogy katona vett részt az incidensben” – áll a cikkben.

Ezenkívül nyitott hordágyak láthatók, azonban az orvosok szerint ez csak óvintézkedés, orvosi segítségre senkinek nincs szüksége.

A Dumszka azt írta, hogy a két túsz kiszabadítására irányuló különleges művelet sikeres volt. A rendőrök hatástalanították a túszejtőt, akit mentőautóval szállítottak el a helyszínről.

Elolvasom a cikket