Hollandiában csaknem 50 ezren nyújtottak be menedékkérelmet idén

MH/MTI
2023. december 28. csütörtök. 16:09

Mintegy 50 ezren nyújtottak be menedékkérelmet Hollandiában idén, ami jóval elmarad a kormány korábbi becsléseitől, de némileg meghaladja a tavalyi adatot – közölte a Dutchnews hírportál csütörtökön.

A napilap a holland igazságügyi minisztérium adataira hivatkozva azt írta, hogy idén 49 600 menedékkérő érkezett az országba, ezerrel több, mint 2022-ban. Csak múlt héten mintegy 1200-an nyújtottak be menedékkérelmet.

A 2023 elején közzétett kormányzati előrejelzések arra engedtek következtetni, hogy mintegy 76 ezren kérhetnek menedékjogot Hollandiában. Ez a becslés válságtárgyalásokhoz és az újonnan érkezők számának csökkentésére irányuló intézkedéstervekhez vezetett. Júliusban a kormány lemondásra kényszerült, miután a négypárti koalíciós kabinet nem tudott megegyezni a menekültek családegyesítési eljárásának szigorításáról.

Hollandia nehezen tud szállást biztosítani a menedékkérőknek, számos bevándorló, annak ellenére, hogy tartózkodási engedélyt kapott, kénytelen szükségszálláson maradni, mert nincs elegendő szociális lakás az országban.

Elolvasom a cikket