Így aludjon, ha horkol

A horkolás azok közé a tünetek közé tartozik, amikre hajlamosak vagyunk csak úgy legyinteni. Bosszankodunk miatta, az igaz, de nem úgy tekintünk rá, mint valamire, ami akár egy kezelést igénylő egészségügyi probléma jele is lehet. Pedig, mint ahogy arra Scott Kutscher alvásgyógyász, a Stanford Egyetem docense felhívta a figyelmet a The Healthy virtuális hasábjain, a horkolás nagy valószínűséggel alvási apnoéra utal.

Az alvási apnoe olyan rendellenesség, amely alvás közben a légzés időnkénti leállását és újraindulását okozza – ez egyebek mellett hangos horkolással jár. A leggyakoribb forma az obstruktív alvási apnoe, amely a torokizmok ellazulásakor következik be. Kutscher kiemelte: ha az alvási apnoe kezeletlenül marad, az hosszú távon rendkívül károsan befolyásolhatja az egészségünket, hiszen növeli a magas vérnyomás és a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Korábbi tanulmányokból egyébként kiderült az is, hogy az alvási apnoét más egészségügyi problémákkal is kapcsolatba lehet hozni, így például az elhízással, a szorongással és a depresszióval.

„A horkolás a felső légutak összeomlását, összeesését jelzi, amit apnoénak nevezünk. Ha ez többször is előfordul az éjszaka folyamán, az csökkentheti az oxigénszintet, ami alvás közbeni ébredéseket okozhat. Ez fáradtsághoz, nyugtalan alváshoz, napközbeni álmossághoz vezethet, emellett megnehezítheti a koncentrálást és ingerlékenységet is okozhat” – magyarázza Kutscher, hozzátéve: a többség hajlamos arra, hogy vagy egyáltalán nem fordul orvoshoz a horkolása miatt, vagy nagyon sokáig vár vele, ez azonban nagyon veszélyes magatartás. „Ha bizonyos tapasztalataink azt sugallják, hogy esetleg érintettek lehetünk, vagy ha korábban már mondták nekünk, hogy horkolunk, mindenképpen vizsgáltassuk ki magunkat” – int Kutscher doktor.

Az alvási apnoe kezelésére számos módszer létezik. A leggyakrabban az úgynevezett pozitív nyomású légsínterápiát (continuous positive airway pressure, rövidített nevén CPAP) alkalmazzák. Ennek lényege, hogy a garatot az alvás során enyhe pozitív nyomással tartják tágan. Ezt a pozitív nyomást egy készülék szolgáltatja, amelyet a beteg az éjjeliszekrényén tart, onnan csatlakoztatja egy csövön, illetve egy maszkon keresztül az arcához. Az orrjáratok tisztítása ugyancsak segíthet Kutscher szerint, ehhez a többi között szteroidos vagy sóoldatos orrspray alkalmazása ajánlott.

Az érintetteknek érdemes figyelniük arra is, milyen pózban alszanak. Az alvásgyógyász azt mondja, kifejezetten jótékonyan hat a horkolásra, ha az oldalukon fekszenek, a háton alvást ugyanakkor kerüljék, ilyenkor ugyanis a gravitáció lefelé nyomja és elzárja a légutakat. Ahogy sok más esetben, úgy alvási apnoe fennállásakor is hasznos, ha a minél jobb alvásminőség biztosítására törekszünk. Igyekezzünk mindig ugyanabban az időben kelni és feküdni, legyen teljes sötétség a hálószobában, és lefekvés előtt néhány órával már ne mobilozzunk, számítógépezzünk, tévézzünk. Mindezek támogatják a szervezet cirkadián ritmusának megfelelő működését, és pihentetőbb alvást eredményeznek.

Elolvasom a cikket