Már a Biden-adminisztráció is belátja, hogy tűzszünetre van szükség Ukrajnában

Több, a neve elhallgatását kérő tisztviselő árult el részleteket a Politicónak az Egyesült Államok külpolitikai manővereiről. Az egyikük például azt mondta: a Biden-kormányzat immár a védekező háborúban segít Ukrajnának, a támadó hadműveletek támogatása lekerült a napirendről – derült ki a Mandiner hírösszefoglalójából.

Ennek megfelelően a háttérben folyó tárgyalások során arra biztatják a kijevi vezetőket, hogy kezdjenek el védekezni, és a kétes kimenetelű akciók helyett inkább a megmaradt, illetve a tavalyi ősz óta visszaszerzett területek megtartására koncentráljanak.

Ez a Politico forrásai szerint azért fontos, mert a háború végét elhozó tárgyalások idővel elkerülhetetlenek lesznek, és nem mindegy, hogy az ukránok milyen körülmények között ülnek asztalhoz az oroszokkal.

„Ezek a megbeszélések (a béketárgyalásokról) megkezdődtek, de (a kormányzat) nem hátrálhat meg nyilvánosan, mert ez politikai kockázatot jelent Biden számára” – erről már egy kongresszusi tisztviselő beszélt a lapnak.

Elolvasom a cikket