Marvin Heemeyer egy fél várost romba döntött a saját építésű tankjával

Pontosabban, azzal, hogy Granby városában a városi bizottság 2001-ben engedélyezte, hogy közvetlenül Heemeyer műhelyével szemben építsenek egy betongyárat. A férfi fellebbezett, de a kérvényét elutasították, a petícióját figyelmen kívül hagyták, és azt sem engedélyezték neki, hogy legalább egy kerülőutat építhessen, így be kellett zárnia. Pedig a megfelelő szerszámokat és nehézgépeket is megvásárolta a munkához.

Ekkor döntött úgy, hogy bosszút áll. Először listát készített azokról, akik miatt a műhelye szerinte veszélyben került, majd hozzálátott a buldózerének átépítéséhez. Diktafonba mondott naplójában azzal indokolta tettét: „Néha az észszerű embereknek észszerűtlen dolgokat kell tenniük.”

Másfél éven át dolgozott a házi készítésű harckocsin anélkül, hogy bárkinek feltűnt volna. A buldózert borító páncélzat szerszámacél és egy speciális betonkeverékből állt. Ablakok nem voltak rajta, a tájékozódást egy kamerarendszer tette lehetővé. A később Killdozerként ismertté vált járműre felszerelt három lőfegyvert is. A monstrum 2004. június 4-én készült el. Akkor bezárkózott, és ámokfutásba kezdett.

Először saját műhelyét pusztította el, majd a betongyárat, ezt követően áthajtott a városházán, a polgármester házán, a helyi újság irodáján, egy barkácsbolton és más házakon is, összesen 13 épületet rongált meg. Két órán keresztül terrorizálta Granby városát, összesen hétmillió dollárnyi kárt okozva.

A rendőrség folyamatosan próbálta megállítani, de a lövedékek semmit nem értek a páncélzattal szemben. Robbanószereket is bevetettek, de még így sem sikerült kárt okozni a járműben. Egy ponton bevetettek ellene egy speciális exkavátort, de Heemeyer egyszerűen félrelökte a gépet.

Végül a buldózer motorja adta meg magát, de Heemeyer nem mászott ki, agyonlőtte magát a vezetőülésben. A rendőrség végül oxigénvágókkal jutott át a páncélzaton, és a jármű belsejében megtalálták a holttestét. Érdemes megjegyezni, a szemtanúk beszámolói szerint a férfi mindent megtett azért, hogy ne legyenek áldozatok. Csak a műhelye miatt akart bosszút állni.

Marvin Heemeyer azóta legendává vált. Rajongói többek között játékfigurát készítettek belőle és a Killdozerből.

Elolvasom a cikket