A polgári tűrőképesség terén Magyarország lakossága valószínűleg világbajnoki címre pályázhatna. A Trianoni és Párizsi béketárgyalások után bölcsességünk egyre nő. Az 1989-90-es rendszerváltási kísérletünk megkezdődött, de úgy tűnik, maradt még egy-két fájó terület, amelynek orvoslása higgadtságot követel. Polgárságunk nagy többsége a zsidó-keresztény kultúra parancsait követve tűrt a mai napig.
Úgy érezzük, hogy kormányunk időnként radikálisabb intézkedéseket is hozhatna, de vigasztalódjunk, hogy ami késik, nem múlik. Elmondható, hogy immáron közel tizennégy éve a választópolgárok által bizalmat kapott kormány szimbiózisban él követőivel. Ennek tagadhatatlan bizonyítéka, hogy az EU-ban mi magyarok természetesnek vesszük, hogy a népfelség szolgálata választott kormányunk szent kötelessége. Állításomat illusztrűlja a népszavazás és a nemzeti konzultációk bevezetett rendszere.
Az EU számos országában nem így van. Ezeken a helyeken sorvad a demokrácia, és azt láthatjuk – nagy forradalmár költőnkre gondolva –, hogy felül a vezetők (a gálya) és alul az éltető víz (a tenger árja), a nép.
Tudjuk, hogy a népbutítás divattá vált. Lásd a politikai globalizációra törekvést, vagy éppen a nemzetek ellen irányuló illegális migráció erősítését és a haszonszerzés „lovagjait”. Az sem hallgatható el, hogy családjaink életébe beavatkozó LMBTQ-mozgalmakat bátorítók a fiatalok elé helyezik el tányéraknáikat.
Jogos a kérdés, tűrnünk vagy tennünk kell? A megválaszolásra eljött az idő. A magyar szellemi honvédelem már élére állt e nemes és patrióta munkának. Ugyanakkor még mindig hallgatjuk néhány árnyékból tetszelgő ellenzéki politikus handabandázását, ami számunkra hátborzongató.
Miért? Mert nehéz megemészteni a hazát tönkretevő Gyurcsány–Apró-klán gyalázatos, hazugságokkal teli, hazát kiárusító tetszelgését az Unióban. Az emészthetetlent ki kell hányni. Ez a természetes életreakció. Ki ellenünk, az nem lehet velünk. A hataloméhség táplálása külföldi dollárokkal és a DK-hoz kapcsolódó szerencsétlen tévelygő kis pártok viselkedése fölött nem lehet szemet hunyni.
Régi magyar közmondás „a fejétől bűzlik a hal”. A Gyurcsány-éra elégtelenre vizsgázott, 2002 és 2010 között ásták és ásták nemzetünk sírját. Lett volna alkalmuk a feledés árnyékába húzódni. Nem tették, parazita életmódjukat nem tudják feladni. Most éppen kormánybuktatás a céljuk. A bohócmesterség kitüntetettjének miniszterelnökünket szidalmazó szavai nyomán egyre többen érezhetjük, hogy betelt a pohár.
A helyzet, hogy Gy. F. a talpáig sem ér a ma már a világban ismert, Magyarországért és nemzetünkért küzdő bátor államférfinak. Feltételezhetjük, hogy Gyurcsányéknál nincs tükör. Ha lenne, keretezve lenne a hazugság, a hamisítás, a gyávaság, a 2006-os viperázás nem felejthető tetteivel. Ide sorolhatjuk még a 2004-ben a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson elárult magyarságot, sőt az Európai Unió átverését, a „kreatív” módon készített hamis magyar gazdasági mérleget. A Gyurcsány-féle, nemzetünknek főzött menüt ettük és elviseltük.
A bohóckodás új állomása Budapest kirablása, amely a 2010-es kormányzásnak az indigós másolata. A DK pártelnöke az általa fogvatartott főpolgármesterrel bábozik. Számára politikailag jövedelmező módon kifizetőhellyé változtatta az önkormányzatot. A szakmaiság félredobásával talpnyalói szivattyúzzák ki a főváros büdzséjét. Az adófizetők pénzéből finanszírozza a hazudozó és időnként némaságra ítélt szolgálóit.
2009 Virágvasárnapján, az első Békemeneten 250 ezer ember előtt a Hősök terén Makovecz Imre így kiáltott: „Elég volt!”
Elég volt – így gondolják Magyarország szellemi honvédői több százezren, együtt a nemzetünkhöz hű polgárokkal.
2024-ben a vidékiek sokasága, Budapest lakossága és a határon kívüli nemzettársaink közös erővel üzenik majd: Elvtársak! A viszont nem látásra! Elfelejtettétek, hogy fővárosunk a nemzeté! Bitorolni nem lehet.
Emlékeztetünk egy gyurcsányi idézetre: „el lehet menni Magyarországról”. A CÖF-CÖKA szerint azonban vissza lehet jönni, nemzetünk minden polgárának nyitva van hazánk kapuja.
A szerző a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke
