Új pandémiára figyelmeztetnek a szakértők

Már a több évig tartó, a világgazdaságot, valamint az emberek mentális- és fizikai egészségét megtépázó, valamint számtalan életet követelő koronavírus-járvány alatt is lehetett hallani olyan híreket, tudományos jóslatokat, miszerint a jövőben az ehhez hasonló pandémiák jóval sűrűbben fordulnak majd elő, így érthető, hogy aggodalommal követünk minden olyan hírt, ami erre utalhat. November végén, december elején még Kínára figyelt a tudományos világ, ahol egy tüdőgyulladás-szerű kór csapott le elsősorban fiatalokra, ráadásul egyes hírek szerint egy nyolcéves kínai fiúcska ideiglenesen ugyan, de egyik pillanatról a másikra bénult le a megbetegedés következtében. Akkor Rusvai Miklós megnyugtatta a magyar lakosságot: jelenleg nincs ok az aggodalomra. A víruskutató arról is beszámolt: az Egészségügyi Világszervezet folyamatosan monitorozza a kínai helyzetet, 24 óránként kap jelentést az országból. Most úgy tűnik, picit odébb kell fókuszálnunk, egész pontosan Japánra: az ottani tudósok frissen megjelent tanulmánya szerint ugyanis szívpanaszok jelentkezhetnek járványszerűen a világ lakosságánál.

Az ország elsőszámú kutatóintézete, a Riken szakemberei ugyanis arra a következtetésre jutottak, hogy a koronavírus-járvány utóhatása komoly kardiológiai bajokat okozhat, javarészt szívrohamokat. A tanulmányban központi szerep jutott az ACE2 receptorok vizsgálatának, melyek segítségével a koronavírus az emberi sejtekhez kapcsolódik. Ezen receptorok nagy mennyiségben találhatóak meg a szívben, emiatt úgy vélik, azoknak, akik átestek a Covid–19-fertőzésen, nagy valószínűséggel csökkentek a szívfunkcióik. Noha jelenleg még klinikai bizonyítékok nem támasztják alá a koronavírus-fertőzés és a romló szívfunkciók közti összefüggést, a jelek erre utalnak – teszi hozzá a tanulmány.

Egyeseknek, akik átestek a koronavíruson, most is lehet vírusos fertőzés a szívükben. Egy tesztelési rendszer kiépítése, és megfelelő kezelés kialakítása szükséges, hogy felkészüljünk egy „szívmegállás-pandémiára”, amely során megnövekedett számú szívpanaszokat, szívleállásokat tapasztalhatunk majd – idézte a vezető kutató, Hidetoshi Masumoto szavait a Daily Star.

Elolvasom a cikket