Marad az eddigi tarifarendszer és a Budapest-bérlet az agglomerációs vonalakon

MH/MTI
2023. december 29. péntek. 20:21

Emlékeztettek arra, hogy a HÉV és az agglomerációs „kék” buszjáratok működtetéséről még 2016-ban egy sok szerződésből álló megállapodáscsomagot kötött Budapest Főváros Önkormányzata és a Közlekedési Minisztérium, amelyek vasárnap lejárnak. Ez azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy január 1-jén megszűnik a jelenlegi tarifarendszer az agglomerációs vonalakon – tették hozzá.

A MÁV-HÉV-vel és a Volánbusszal most megkötött, áthidaló megállapodás lehetővé teszi a jelenlegi szolgáltatások fenntartását, illetve elszámolását, egyúttal érvényben tartja a jelenlegi tarifákat és bevételi elszámolásokat – írták.

Így továbbra is fennmarad az egységes tarifarendszer, megmarad a Budapest-bérlet elfogadása az agglomerációs vonalakon a főváros közigazgatási határán belül. Továbbá a BKK változatlanul ellátja az egységes forgalomfelügyeleti és utastájékoztatási feladatokat a HÉV-járatokon és a Volánbusz agglomerációs, „kék” autóbuszain; a BKK biztosítja az optimális megoldást ezeken a vonalakon az esetleges forgalmi zavarokra.

A FUTÁR-rendszerben továbbra is megjelennek a környéki járatok; a BKK az értékesítési csatornáin változatlanul lehetővé teszi a jegyvásárlást a HÉV-ekre és az agglomerációs „kék” buszokra – sorolták a közleményben.

Elolvasom a cikket