Nem jó Iránban izraeli kémnek lenni

MH/MTI
2023. december 29. péntek. 12:59

„A cionista rezsimhez (Izraelhez) köthető szabotázscsoport négy tagját akasztották fel ma reggel” – jelentette a Mizan Online. Ugyanezen forrás szerint a csoportot azzal is megvádolták, hogy az izraeli hírszerző szervezet, a Moszad irányításával nagyszabású akciókat hajtott végre az ország biztonsága ellen. Az elmúlt években Irán számos állítólagos ügynököt vett őrizetbe és ítélt el, akik a hatóságok szerint külföldi országok, köztük Izrael hírszerző szolgálatainak dolgoztak. Legutóbb, december 16-án végeztek ki egy, a cionista rezsim kémjeként jellemzett férfit, aki „együttműködött” a Moszaddal.

Egy éve, 2022 decemberében négy férfit akasztottak fel hasonló vádak alapján, míg az Iszlám Köztársaság a múltban Izraelt vádolta meg azzal, hogy támadta néhány nukleáris létesítményét és meggyilkolta több tudósát. Irán nem ismeri el Izraelt, és a két ország régóta árnyékháborúban áll egymással, amelyet a palesztin Hamász szélsőséges szervezet és az Izrael között a Gázai övezetben zajló konfliktus súlyosbít. Jogvédő szervezetek szerint az iszlám köztársaság évente több embert végez ki, mint bármely más ország, kivéve Kínát.

A norvégiai székhelyű Iran Human Rights (IHR) emberi jogi csoport számítása szerint október végéig több mint hatszáz embert végeztek ki az országban, ami nyolc éve a legmagasabb szám.

Elolvasom a cikket