Orbán Viktor 2010 óta tölti be Magyarország kormányfői posztját, illetve 2007 óta folyamatosan a Fidesz elnöke, ami azt mutatja, hogy a miniszterelnök népszerűsége nem csak a választók, de a párttársai körében is megkérdőjelezhetetlen. A 2., 3., 4. és 5. Orbán-kormány kétharmados többséggel kormányzott és kormányoz, mivel a Fidesz-KDNP pártszövetség 2010 óta minden választáson rendre megszerezte a parlamenti helyek kétharmadát, sőt legutóbb, 2022-ben 135 mandátumot a 199-ből, történelmi győzelmet aratva a hatpárti baloldali összefogással szemben.
A kormányzó polgári oldal a patriotizmus és a nemzeti elkötelezettség alapján építi politikáját, és az összetartást, a stabilitást sugározza, ellentétben a széthúzó, acsarkodó és külföldről pénzelt (a végösszeg 3 milliárd 174 millió forintra is rúghatott) baloldallal, amelyet állandó politikai botrányok, és átláthatatlan pénzügyi viszonyok jellemeznek.
Míg a baloldal a globális nagytőke és a nyugati balliberális fősodor kottájából játszik, addig Orbán a magyar érdeket előtérbe helyezve politizál. Ez megmutatkozik abban is, hogy a baloldal azokat a témákat hozza be a politikai közbeszédbe, amik Nyugaton előtérben vannak (Black Lives Matter mozgalom, LMBTQ-propaganda, a migráció támogatása, illetve az orosz-ukrán háború finanszírozása), míg a nemzeti, polgári kormány a magyarok számára fontos kérdésekre fókuszál: a gyermekvédelemre, a nemzeti szuverenitásra, a külhoni magyarság jogainak védelmére, a keresztény kultúránk fenntartására, valamint a család- és határvédelemre. Az Orbán-kormányok sikerének igen fontos összetevője a gazdasági téren is kompetens, eredményes kormányzás és válságkezelés.
Összevetés egy évvel a válságok betörését követően: a magyar gazdaság a megelőző 30 év legmagasabb növekedését érte el 2021-ben, éves szinten 7,1%-kal erősödött, míg például 2009-ben 6,7%-kal esett vissza a magyar gazdaság a válság hatására; 2009. január–decemberben a reálkereset 2,4%kal csökkent az előző évhez képest, ezzel szemben 2021 folyamán a reálkereset 3,4%-kal nőtt.
A magyar kormányfő kiemelkedően hatékony válságmenedzser: sok politikai gyűlölettel találkozó kormánya komolyabb gondok nélkül vezette ki az országot az elmúlt évtized válságos helyzeteiből (migráció, világjárvány, a háború miatti energiaválság és inflációs helyzet). A hazai és nemzetközi baloldal destabilizáló törekvései ellenére is megőrizte a politikai stabilitást, ami fontos feltétele a demokratikus jogrend fenntartásának.
A nemzeti oldal politikai stabilitását a nemzetközi „csatatéren” elért sikerek is erősítik: az elmúlt hetek híre, hogy az EU 10 milliárd euró befagyasztott forrást szabadít fel Magyarország számára. Ezt állhatatos diplomáciával érte el a magyar kormány, amely végül nem akadályozta a csatlakozási tárgyalások megkezdését Ukrajnával, de Brüsszelben sikerrel blokkolta az Ukrajna költségvetésének fenntartására létrehozott 50 milliárd eurós különalapot. Nem csoda, hogy csoda, hogy a Die Presse osztrák lap hosszas cikkben foglalkozott a december 14–15-én megrendezett Európai Tanács csúcstalálkozóval és annak eredményével, amely a cikk szerint tovább erősíti a bővítés elleni érveket. A szerző leírja, egyértelműen Orbán került ki győztesen a csúcson, ugyanakkor élesen kritizálja a magyar kormányt, mondván: bebizonyította, a „klubtagok” semmilyen kényszert nem éreznek a szabályok betartására, és Orbán keményen játszhatott az uniós források feloldása érdekében. A cikk azt is kiemeli, hogy a 2024. február 1-jei rendkívüli csúcstalálkozón az uniós állam- és kormányfők mégis meg akarják változtatni Magyarország véleményét. Ez is jelzi, hogy Orbán Viktor egyre befolyásosabb európai politikussá vált az elmúlt évek során, akit a pragmatizmus, ugyanakkor az elvek melletti szilárd kiállás jellemez az EU-hoz és benne különösen Németországhoz való viszonyában, de ez a hozzáállása a többi nagyhatalom kapcsán is igaz.
Már a 2017-es német választási tévévitában Angela Merkel akkori kancellár és kihívója, Martin Schultz is többször említette őt, vagyis a magyar miniszterelnök a német és európai közbeszéd meghatározó, szinte megkerülhetetlen szereplőjévé vált. A magát jobboldal politikai erejét a sikeres kormányzati intézkedések és a személyes hitelessége mellett a baloldal alkalmatlansága és Gyurcsány Ferenc mögötti felsorakozása is erősíti. Ugyan a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje 2022-ben Márki-Zay Péter volt, a hat összefogott párt valódi vezetője valójában Gyurcsány Ferenc, hiszen a baloldal szereplői közül elvitathatatlanul a Demokratikus Koalíciónak a legmagasabb a támogatottsága, a korábban MSZP-s politikusok pedig sorra állnak be a volt miniszterelnök mögé. Az ellenzék egykori kormányfőjelöltje 2022 januárjában be is ismerte, hogy az összefogásuk első embere nem ő, hanem Gyurcsány Ferenc. „Azt, hogy ki a kapitány, ő mondja meg” – jelentette ki Márki-Zay Péter a DK elnökéről. Ezt a magyar emberek is tudják, a bukott baloldal igyekezett Márki-Zay Péterről elhitetni, hogy ő az ellenzék kulcsfigurája, azonban még a politikai életben mérsékelten jártas választópolgárok számára is világos volt, hogy valójában Gyurcsány Ferenc mozgatja a szálakat, aki a 2006-os rendőrterror és az ország gazdasági csőd szélére sodrása miatt Magyarország legelutasítottabb politikusa, és még a kormánnyal nem vagy kevésbé szimpatizáló szavazók egy jelentős hányada sem hajlandó rá szavazni, illetve egy olyan szövetségre, aminek ő a vezére. A Gyurcsány-jelenséggel szemben olyan zsigeri ellenérzés alakult ki a magyar társadalomban, amelyet nem lehet pár év leforgása alatt kitörölni a választók emlékezetéből, így azt mondhatjuk, hogy a volt miniszterelnök jelentős szerepet játszott abban, hogy a baloldal történelmi vereséget szenvedett, a nemzeti, polgári kormány pártjai pedig minden korábbinál erősebb felhatalmazást kaptak a nemzet tagjaitól az ország vezetésére.
A baloldal 2002-2010 közötti kormányzása egy önálló cselekvésre képtelen, függetlenségétől megfosztott Magyarországot „alkotott meg”, melyben még a mindennapi boldogulás is óriási megpróbáltatást jelentett. Ezzel szemben az Orbán-kormányok elvitathatatlan politikai teljesítménye, hogy a 13 éves kormányzás alatt el tudtak érni olyan eredményeket, és véghez vittek olyan intézkedéseket, melyek szakmai szempontok szerint megkérdőjelezhetetlenek és össztársadalmi szinten is teljes támogatottsággal bírnak. 2022-ben magasabb lett a minimálbér, mint amennyi a 2010-es átlagbér volt. Szignifikáns orvosi bérrendezés történt, valamint a három ciklus alatt a kezdőtanárok fizetését is a kétszeresére emelték, illetve további, jelentős bérnövekedés várható a pedagógusoknál. Míg a Fidesz-KDNP számára a magyar családok helyzetének javítása (GDP-arányosan egyik állam sem fordít annyit családtámogatásra, mint Magyarország), illetve a magyar érdekek képviselete állnak a prioritási lista élén, addig a baloldal eltörölné a rezsicsökkentést, illetve a családtámogatások jelenlegi rendszerét, valamint belesodornák az országot egy értelmetlen, véres háborúba, ezek pedig a választókban – érthető módon – ellenérzést váltanak ki, és a biztonságot és szuverenitást garantáló kormánypárotokra adják le a voksukat.
Mindeközben a baloldal egyre szélsőségesebben kommunikál nemcsak a kormánypárti politikusok, de a jobboldali szavazók irányába is: a választók sértegetése, és a képviselőtársaik, valamint a nyílt társadalmak eszmerendszerét magukénak nem valló újságírók fenyegetése mára általános modus operandivá avanzsált baloldali körökben. A balliberális oldal szélsőséges kommunikációjának egyik fontos mérföldköve az volt, amikor Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője 2019 áprilisában többmillió embert nevezett patkánynak az ATV műsorában, csak azért, mert a nemzeti oldallal szimpatizálnak. A kijelentés alkalmas az emberi méltóság megsértésére, illetve a Btk.-ban foglalt becsületsértés tényállását is kimeríti.
Gyurcsány Ferenc 2020 augusztusában közzétett bejegyzésében fogalmazott úgy, hogy „Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt! Minden értelemben földönfutók lesznek.” A DK elnöke fenyegetésének címzettjei már nem a politikai élet szereplői, hanem az egyetemi, művészeti élet alakjai, a vagyonelkobzás pedig már egy büntetőjogi intézkedés. A momentumos Szarvas Koppány Bendegúz ennél is tovább ment, és a pandémia első hullámának idején lámpavasra húzással fenyegette meg a járvány elleni védekezésben részt vevő kormányzati szereplőket.
Hasonló retorikát folytat az ellenzék közös kormányfő-jelöltje, Márki-Zay Péter, aki 2018-ban úgy fogalmazott: „Nem akarom mondani, hogy a kandelábereket mire lehet még használni a plakátok ragasztásán és helyezésén kívül…”
Márki-Zay Péter 2021 februárjában, a járványhelyzet kellős közepén pedig arról elmélkedett az ATV-ben, hogy a tanárok és az orvosok radikális sztrájkmozgalmával „térdre lehetne kényszeríteni” az Orbán-kormányt. A felsorolt nyilatkozatok még a kormányellenes szavazók egy jelentős részét is eltántorították attól, hogy a baloldalra szavazzanak.
Orbán Viktor európai vezető szerepe
Orbán Viktor azáltal, hogy az Európai Unió leghosszabb időn át miniszterelnöki pozícióban lévő politikusa (összesen 17 éve), valamint zsinórban négyszer tudott kétharmados többséget szerezve megnyerni országgyűlési választást, kivívta magának a nemzetközi figyelmet és elismerést. Bár Orbán Viktor többször utalt már rá, hogy mi egy kis ország vagyunk mind az európai, mind a világpolitikában, és ennek megfelelő szerénységgel kell is politizálni, mégis elmondható, hogy Magyarország és a magyar kormányfő befolyása az európai politikára, illetve a nemzetközi jobboldali gondolkodásra jóval nagyobb, mint ami egy tízmilliós ország helyzetéből alapvetően következne.
A miniszterelnök azáltal, hogy következetesen képviseli a nemzeti érdeknek megfelelő álláspontot, ezáltal pedig a magyar választók újra és újra bizalmat szavaznak neki, hatalmas tiszteletnek örvend az európai szuverenisták körében, egyfajta példaként tekintenek rá, de még a korábbi – és jelenleg a közvélemény-kutatások szerint abszolút esélyes – amerikai elnök, Donald Trump is barátjaként és harcostársaként tekint a magyar kormányfőre a konzervatív értékekért és a normalitásért folytatott küzdelemben.
A magyar kormányfő a német és az európai politika kihívásai között végig zseniálisan manőverezett, ezt példázta Orbán Merkelhez (és részben ma Scholzhoz) való pragmatikus viszonya: bár a Fidesznek a bajor CSU, az Orbán-kormánynak általában a (2021-ig kormányzó) uniópártok voltak a legszorosabb szövetségesei, 2019-ben Orbán ugyanakkor ki tudott állni a CSU-s Manfred Weber (az Európai Néppárt bizottsági elnökjelöltje) ellenében, és megvonta tőle a támogatást. A Európai Bizottság elnöki pozícióját végül a CDU politikusa, a Merkel-bizalmasnak számító Ursula von der Leyen kapta meg. Weber bukását már valószínűsítette, hogy Emmanuel Macron francia elnök elutasította a Spitzenkandidat-rendszert (azt, hogy az Európai Parlament pártjai előre kiválasztott bizottsági elnökjelöltekkel kampányoljanak), és ezt követően Merkel már kész volt feláldozni Webert. A Weber elleni kampányt a nyílt színen Orbán vezette, a magyar miniszterelnök ügyesen manőverezett, és egyre erősebb befolyásra tett szert. A nemzeti kormányzat ilyesfajta hatalompolitikai lépései az uniós szintű csatározásokban egyre inkább erősítették kormánya (hazánk földrajzi méretéhez képest jelentősebbnek mondható) nemzetközi súlyát, ami fontos az uniós szintű tárgyalásoknál és vitáknál.
A magyar vezetés profi külpolitikája nyomán, 2020 végén (Soros György felháborodását kiváltva) változtatott Brüsszel az elképzelésén: végleges egyezségként a 2020. decemberi uniós csúcson a magyar és a lengyel kormány által is belengetett költségvetési vétó hatására, elfogadták az EU-tagállamok azt a német kompromisszumos javaslatot, ami jelentősen enyhítette az ún. jogállamisági mechanizmust, annak alkalmazási körét jól leszűkítve, a bevethetőségét időben kitolva, és a mechanizmus hatálya alól kiemelve a 2014–2020-as uniós költségvetési ciklushoz hozzátartozó támogatási pénzeket. Ezzel hazánk és Lengyelország egy jelentős vitában tudott győzni.
A Die Presse liberális osztrák lap 2020 májusában „Orbán Viktornak igaza volt – és bocsánatkérést érdemel” címmel közölt cikket, amely szerint ha az EU 2015-ben úgy cselekedett volna, hogy – akár katonai erővel is – megvédik a külső határokat az irreguláris migránsokkal szemben, az megkímélte volna az uniót a szélsőségességtől, az iszlamista támadásoktól és hatalmas költségektől.
Orbán már 2015-ben határozott álláspontot foglalt el arról, hogy az EU külső határait meg kell védeni, amely a cikk álláspontja szerint nemcsak jog, hanem kötelesség is. A legutóbb ugyan kritikus lap már többször, más cikkekben is (már 2016-ban) részben igazat adott Orbán Viktornak, és kritikusan arra hívta fel a figyelmet, ahogyan az Európai Bizottság, a „Szerződések őre” reagál az Unió növekvő legitimációs válságára, ismét Orbánt pozitívan megemlítve, bírálta Brüsszel azon javaslatát, hogy a jövőben az európai menedékjogban a korábbinál tágabban kellene meghatározni a család fogalmát.
A magyar álláspont a közel két éve zajló orosz-ukrán háború kapcsán egyértelmű, változatlan, és az európai polgárok zömének – akik a saját bőrükön érzik a szankciók és a háború negatív hatásait – szimpatikus: Magyarország a béke pártján áll, ezért erkölcsi kötelességünk mindent megtenni azért, hogy elhallgassanak a fegyverek Ukrajnában. Ez az egyetlen út, amely ma garantálni tudja az emberek biztonságát és boldogulását, és hazánk hivatalosan ezt az álláspontot képviseli már az ukrajnai háború kezdete óta. Magyarország ellenzi a brüsszeli szankciós politikát, azt károsnak tartja Európára nézve, és csak a hazánk számára szükséges engedmények elérése mellett támogat ilyen irányú uniós döntéseket (ún. szankciós csomagok).
Orbán Viktor személyes külpolitikai sikere is, hogy 2022. június 1-jén, a kétnapos uniós csúcs nyomán elfogadott zárónyilatkozat végül a csővezetéken szállított kőolajra nem vonatkoztatta az olajimport-tilalmat, így Magyarország, Szlovákia és Csehország a továbbiakban is kaphatott orosz olajat a Barátság (Drúzsba) vezeték déli ágán keresztül. A bizonyos értelemben szintén politikai veteránnak számító Mark Rutte holland miniszterelnök végül igazat adott a magyar álláspontnak, mondván, hogy Magyarország, Szlovákia és Csehország orosz olajat használnak, a finomítóik csak ezzel a bizonyos nyersolajjal működnek. Rutte alig néhány nappal korábban egy amerikai tévécsatornának adott interjújában még arra utalt, hogy Orbán megtörhető, és végül az uniós megállapodásról is úgy vélekedett, hogy nem igaz, hogy az olajvásárlás lehetőségének további biztosítása Orbán hatalmas győzelme lenne; ugyanakkor mégis elismerte, hogy Orbánnak ebben igaza van, és Magyarország itt nemcsak magának kért kivételt, hanem Csehország és Szlovákia számára is.
A határozott magyar kiállás – és személyesen Orbán Viktor – egyik fő eredményeként, hogy 2023. december közepén nem járult hozzá az Európai Tanács az uniós költségvetés módosításához (a Bizottság 66 milliárd euróval emelte volna meg az EU éves büdzséjét, hogy Ukrajnát is pénzelni tudja, és ezt a keretet novemberben az Európai Parlament nemcsak elfogadta, hanem meg is emelte további 10 milliárd euróval – javarészt Ukrajna támogatására).
Ahogy korábban a migráció kapcsán, úgy az ukrajnai háborús helyzettel (és Ukrajna uniós tagságának kérdésével) kapcsolatban is egyre többen állhatnak majd Orbán Viktor mellé, nemrég például Karl Nehammer osztrák kancellár támogatta Orbán álláspontját, miszerint az Európai Unió nem áll készen a bővítésre, illetve Ukrajna nem élvezhet előnyt más, nyugat-balkáni tagjelölt államokkal szemben. A magyar kormányzati álláspontot támogatják lényegében az európai polgárok (tízből hét európai azonnal véget vetne a háborúnak), és ez egyre inkább felszivárog a nagypolitikába is.
A The Economist brit hírmagazin november végén „Putyin úgy tűnik, hogy megnyeri az ukrajnai háborút – egyelőre” címmel közölt cikket, hozzátéve, hogy az oroszok legnagyobb előnye Európa stratégiai jövőképének hiánya (ezek a megállapítások már teljesen rímelnek a régóta képviselt magyar kormányzati megközelítés korábbi, realista szemléletű meglátásaira).
A Fidesz a jobbközép Európai Néppártban 2019. március 20-án felfüggesztette tagságát, és a fideszes EP-képviselők 2021. március 3-án elhagyták a Néppárt képviselőcsoportját is. A kormányzó magyar jobboldal mégis megőrizte jelenlétét, befolyását a Néppártban, amely ma az európai politika legnagyobb pártcsaládjának számít, és komoly esély van rá, hogy a 2024. júniusi EP-választásokat követően is meghatározó erő marad, ezért a KDNP tagpárti helyzetének megőrzése, és aktivitásának további növelése a Néppárton belül stratégiai jelentőséggel bírhat: a belül zajló dialógusok és küzdelmek eredményeként alakulhat ki annak iránya, hogy a pártcsalád később merre találja meg szövetségeseit az európai politikában.
Az elmúlt időszak a kritikusait is meggyőzte, hogy Orbán Viktor hatással tud lenni Brüsszelre, számos európai és Európán kívül vezetővel van napi kapcsolatban, a politikai lépéseit pedig a tengeren túlon is követik és jobboldali körökben mintának tekintik.
