Több évi börtönre ítélték Alekszej Navalnij szövetségesét

MH/MTI
2023. december 29. péntek. 17:10

A nyilatkozó hozzátette, hogy „természetesen megfellebbezik a döntést”. Három éve Fagyejeva egyike volt annak a két Navalnij-párti jelöltnek, aki a választásokon bekerült a szibériai Tomszk egyetemi város önkormányzati tanácsába. Ez ritka sikernek számított egy olyan ellenzéki mozgalom számára, amelyet az orosz hatóságok nagyrészt eltiltottak a választásokon való részvételtől. Navalnij helyi szervezetének vezetése alatt Tomszk a mozgalom viszonylagos fellegvárává vált, és az 580 ezer lakosú város ellenzéki többségű városi tanácsot választott.

Navalnij kampánystábját 2021-ben a hatóságok „szélsőségesnek” nyilvánították, ami az ellenzék támogatóit és munkatársait a büntetőjogi felelősségre vonás veszélyének tette ki. Míg sokan a csapatból elhagyták Oroszországot, Kszenyija Fagyejeva nem volt hajlandó száműzetésbe vonulni, és őt 2021 decemberében letartóztatták „szélsőséges” csoport szervezéséért. Tárgyalása augusztusban kezdődött.

Navalnij összesen több mint 30 évnyi börtönbüntetését tölti egy sor olyan vád miatt, amelyet szerinte azért találtak ki, hogy elhallgattassák őt. 2020-ban Tomszkban a helyi választások előtti támogató látogatása során megmérgezték. Súlyosan megbetegedett, majd Németországba szállították kezelésre, mielőtt Oroszországba visszatérve letartóztatták és börtönbüntetésre ítélték.

Elolvasom a cikket