Elhunyt Kovács András Ferenc Kossuth-díjas erdélyi magyar költő

MH/MTI
2023. december 30. szombat. 10:50

Hatvannégy éves korában szombat hajnalban elhunyt Kovács András Ferenc Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, esszéíró, műfordító, dramaturg, a Látó szépirodalmi folyóirat volt főszerkesztője – közölte szombaton a marosvásárhelyi lap szerkesztősége.

„Szeretett barátunk, kollégánk Kovács András Ferenc költő ma hajnalban elhunyt. Költő és barát, aki sokat tudott és szívesen adta. A lélek halhatatlanságáról ő most már mindent tud” – írta közösségi oldalán a Látó szerkesztősége, hozzátéve, hogy saját halottjának tekinti a volt főszerkesztőt.

Kovács András Ferenc 1959. július 17-én született Szatmárnémetiben. Munkásságát Kossuth-díjjal, József Attila-, Déry Tibor- és Babérkoszorú díjjal is elismerték.

A marosvásárhelyi Látó című szépirodalmi folyóirat versrovatának szerkesztője, majd főszerkesztője volt.

Verseket 1977-től, gyermekverseket 1981-től közölt, félszáznyi kötet szerzője. Verseiből több nyelven, több változatban is készültek fordítások.

Elolvasom a cikket