„Minden ok nélkül támad fiatalokra”

Egy vidám ebédelés fordult ijesztő menekülésbe egy mosonmagyaróvári étkezde előtt. Egy fiatal férfi ugyanis barátaival tért be egy fürdő előtti ebédre a helyi gyorsétterembe, ahol nem várt akadályba, egy ordítozó, fiatalokra támadó ámokfutóba botlottak.

A férfi keserű tapasztalatait egy helyi csoportban is megosztotta, ahol figyelmeztette a helyieket, hogy legyenek óvatosak, ha arra járnak:

„Vigyázzon mindenki, a KFC-nél van valami részeg, 30 körüli csávó es rátámad minden ok nélkül a fiatalokra”

intette az embereket.

Később azt is elmondta, hogy az elborult férfi a barátnőire ordított válogatott trágárságokat.

„Elmentünk a barátnőmmel, meg két barátunkkal a KFC-be enni, majd kimentünk elé megnézni az utat Google Mapsen, és egyszer csak elkezdett ordibálni a csávó olyasmiket, hogy nagyon csúnyák a barátnőim, meg összevissza mindent”

– írta a döbbent férfi. Hozzátette, hogy ők a szitkozódás után visszavonulót fújtak, hogy elkerüljék a balhét, a férfi azonban elindult utánuk. Végül aztán nem hívtak rendőrt, hanem gyorsan továbbsiettek egy közeli termálfürdőbe.

„Már indult volna utánunk, viszont mi inkább elmentünk, mert siettünk a termálba” – tette hozzá.

Azonban nem csak ő és barátai futottak bele a férfiba, többen is jelezték, hogy összefutottak a dühöngő fiatallal.

Lapunk ugyanis úgy tudja, hogy a férfi ezután sem higgadt le, sőt: továbbra is riogatta az embereket a parkolóban, sőt egy arra járó nő szerint még a parkoló autókat is megpróbálta kinyitni.

Az egyik hozzászóló pedig azt is felvetette: nem kizárt, hogy az ámokfutó fantom Győrben is felbukkant már:

„Győrben is szokott lenni egy drogos f*szi, aki Óvárra szokott hazajárni, mindig ordítozik és verekszik”

– írta.

Elolvasom a cikket