Csodás dolgot tesznek a III. kerületi anyukák, értük fogtak össze

„Egy tál étel is számít” – mondják azok III. kerületi édesanyák, akik úgy döntöttek, hogy önzetlenül segíteni fognak azoknak, akiknek az ünnepek alatt és utána nem jut elég étel. A kezdeményezést nem tudatosan, csoportosan hozták létre, hanem egy „véletlennek” köszönhetik. Az egyik anyuka egy helyi csoportban felajánlotta, hogy túl sokat főzött, amit kár volna kidobni, így fel tudna ajánlani valakinek egy egy tál ételt. Ez hullámot robbantott ki, azóta többen csatlakoztak az édesanyához – írja a Ripost.

Az ünnepek alatt rengeteget főztünk mi is, amit a család nem biztos, hogy meg fog tudni enni, éppen ezért én is csatlakoztam a kezdeményezéshez, hogy igenis adjuk oda azoknak az ételt, akiknek nem jutott annyi – kezdte a lapnak H. Ildikó.

„Én is láttam az első anyuka posztját és megdöbbentem, hogy mennyien jelentkeztek azért az egy tányérért… Úgy voltam vele, hogy nem csak az ünnepekkor, hanem a hétköznapokban is fel tudnék ajánlani ételt. Ha belegondolunk, hogy egy tányérnyi étel nekünk mennyi, szinte észre se vesszük, de valaki emiatt jóllakik! A legjobb, hogy bárki jelentkezhet, szívesen adjuk bárkinek! Szépen elcsomagoljuk és amikor jönnek érte csak kiadjuk a kapun, és jó étvágyat kívánunk hozzá. Ha elképzelem, hogy minél több anyuka csatlakozik, akkor nagyon boldog vagyok, hiszen az azt is jelentené, hogy nagyon sokan jóllaktak, és azt is, hogy sokkal kevesebb étel landolt a kukában.”

Az édesanyák közül vannak olyanok, akik nemcsak főtt ételt ajánlanak fel, hanem hozzávalókat is.

Mindenki maga dönti el, hogy mit ajánl fel mások javára – kezdte egy másik anyuka Betti, majd így folytatta:

„Az egy tál étel lenne a fő cél, de nálam volt olyan, hogy bevásároltam, és láttam, hogy túl sok alapanyagot vettem, nem akartam, hogy megromoljon, így a még használható termékeket felajánlottam. Örömmel fogadták ezt is, én pedig tudom, hogy jó helyre került és biztosan finom ételt készítettek belőle. Egyáltalán nem válogatunk a jelentkezők közül, de volt olyan, hogy egy tál ételre többen is jelentkeztek, amit nem tudunk annyi felé elosztani, éppen ezért bízom benne, hogy még több anyuka fog csatlakozni hozzánk, hogy több ételt tudjunk felajánlani. Hiszen nekünk ez olyan, mintha a családunknak főznénk!”

Elolvasom a cikket