Évzáró

Épp hogy túljutottunk a karácsonyi ünnepeken, melyek remélhetőleg jelentettek némi pihenést és megnyugvást a hétköznapok kizsigerelő, idegesítő és többnyire álságos híreinek olvasását egy időre abbahagyó emberek számára. Persze ünnepek után jönnek a hétköznapok, jöttek is, s velük együtt érkeztek a szokásos sokkoló hírek, visszaröpítve bennünket a véres valóságba. Mik is voltak ezek a hírnek nevezett tudósítások? Nos, mindegyik olyan volt, melyen aligha tudott eligazodni, vagy tartalma miatt segítséget nyújtani egy civil állampolgár. Soroljuk csak! Értesültünk újból arról a hírről, bár aligha lepett meg bárkit, miszerint „Soros mozgatja a szálakat. – A milliárdos érdeke, hogy a háborús ország csatlakozzon az unióhoz.” Ugyanis ezzel a címmel jelent meg egy cikk, a sokadik immár. Nos, ezt már régóta tudjuk, aligha kell mondanom, hogy Ukrajnáról van szó. A gondom csak az, hogy nem tudunk ellene mit tenni. Ha ezerszer elismételgetjük, hogy ez a milliárdos érdeke, akkor sem. Mint ahogy az a cikk sem lepett meg bennünket, melynek címe: „Politikai okokból tart a jogállamisági eljárás”. – mármint Magyarország ellen. Ki hitte volna? – mondom én –, hiszen a kezdet, mármint Magyarország csatlakozása óta így van ez, a cím semmi újdonságot nem tartalmazott számunkra. Mint ahogy az a cikk sem, mely sokadik alkalommal adta tudtunkra, hogy „Karácsony beismerte a főváros csődjét.” Továbbá azt, hogy uniós milliárdokat buktak el a fel nem használt kerékpáros-fejlesztések miatt. Újból azt kérdezem: és akkor mi van? Sokadjára értesülünk ezekről a tényekről, csak éppen tisztelettel kérdem: minek? Minek minden nap megírni, hogy aztán az égvilágon semmi se történjen? Ugyanis Soros úr nem tud már nekünk újat mondani. Szándékait ismerjük. Miképpen az Unió szándékait is, valamint álságos és erkölcstelen viselkedését is. Épp úgy, mint Karácsony főpolgármester méretes hazugságait, mentegetőzéseit. Az összes, fentebb emlegetett tény bizony nagyon unalmas már. Civilként viszont egyetlen kívánságunk volna: mindenki által érthetően közöljük már a megoldások módozatait! Magyarán azt, mi a teendő? Miképpen álljunk ellent, akadályozzuk meg akár Soros, akár az Unió, avagy a Karácsony vezette, sorozatos botrányokat „termelő” fővárosi városvezetés ámokfutását? Nem igaz, és nem is akarom elhinni, hogy mindez lehetetlen volna. Miért nem tanácskozunk erről? Csak egyetlen – úgymond – tipp. Magyarország több nagyvárosában jól működik a városvezetés. Függetlenül attól, hogy az illető polgármester jobboldali vagy baloldali. Tehát kezdjük el már – legalább itthon – tisztelni a szakértelmet, ha már az Unióban és persze a Soros-birodalomban erre nincs mód, s tán nem is lesz soha. Párthovatartozást mellőzve miért is ne tisztelhetnénk azokat, akik teljesítenek, s nem csődök és botrányok kísérik tevékenységüket?

Tudom, hogy a fenti megjegyzések miatt sokan naivnak, ostobának próbálnak majd felcímkézni – sebaj! Várjuk-várnánk a jobbnál jobb ötleteket tőlük is, miképpen szabadulhatnánk meg a cseppet sem produktív sorosozástól, az Unió eredménytelen – ám kétségtelenül igaz – szapulásától, a fővárost vezetők vérlázító tehetségtelenségétől? Nem könnyű feladat. Kivált, mert tagadhatatlan, hogy évek óta szenvedünk a szétzilált szellemi élet csapdájában. Átvertek bennünket az önellentmondásokkal megterhelt Unióval, a nemzetek Európája szép jelszavával, amiből nem lett semmi, ellenben megkezdődött a nemzetek önrendelkezésének felszámolása. S mi – ha nem is minden magyar – rendre megpróbálunk ez ellen küzdeni, csak éppen már fogy az erőnk az örökös küzdelemben. S ha csak a fentebb megemlített jelenségeket vesszük sorra, megállapíthatjuk, szó sincs itt nemzetek Európájáról, holmi közös európai értékek védelméről. (Tényleg, van még valaki, aki a mindennapos migránsinváziót látva, a vallásunk, kultúránk elleni támadásokat tapasztalva, elhiszi az európai értékek nevű maszlagot?) Amiről szó van, és tett van, az nem más, mint Európa tökéletes elrablása. Hogy ezt megakadályozzuk – ha egyáltalán lehetséges – rendet kell teremteni a magunk portáján. Jó volna tehát közösen gondolkozni azon, hogy ez egyáltalán lehetséges-e még? Évzáró idején az őszinte szavak, gondolatok talán nem lennének feleslegesek.

A múltkoriban egyik cikkemben idéztem az értelmiség szerepének, összefogásának szükségességéről számos alkalommal író Gubás Jenő délvidéki orvos, közíró megfontolandó gondolatait. Sok-sok olvasónk fejezte ki egyetértését az általa közöltekkel. Gubás Jenő pár hete eltávozott a földi életből. Nyugosztalja őt az Isten, szűkebb hazájában és másutt is sokaknak hiányozni fog. Amolyan búcsúként tőle, idézem egyik írásának címét: Értelmiségünk hallja-e a lélekharangot? Nos, erre a kérdésre sajnos nem tudom a választ. Pedig jó volna azzal kezdeni az új esztendőt, hogy akik hallják, azok megírnák, elmondanák, mit hallanak ki belőle.

A szerző újságíró

Elolvasom a cikket