Kim Dzsong Un szerint az Egyesült Államok és szövetségesei fokozzák a térségbeli feszültséget

MH/ MTI
2023. december 31. vasárnap. 13:34

Az észak-koreai vezető Washington ellen intézett támadást a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának évzáró plenáris ülése végén mondott hosszú beszédében, amely a következő év gazdasági, katonai és külpolitikai céljait határozta meg.

„Az ellenség vakmerő lépései miatt kész tény, hogy bármikor kitörhet egy háború a Koreai-félszigeten” – mondta Kim Dzsong Un a KCNA állami hírügynökség szerint.

A vezető utasította a hadsereget, hogy bármilyen támadás esetén készüljön fel „Dél-Korea egész területének pacifikálására”, szükség esetén akár atombombákkal is.

„Ha alaposan megnézzük az ellenséges erők konfrontatív katonai akcióit… a háború szó reális valósággá vált, nem pedig elvont fogalommá” – hangoztatta.

Azt mondta, nincs más választása, minthogy előre vigye nukleáris ambícióit, és mélyebb kapcsolatokat alakítson ki más, az Egyesült Államokkal szemben álló országokkal.

Észak-Korea mély kapcsolatokat ápol Kínával és Oroszországgal.

Phenjan mostanra kizárta a Dél-Koreával való egyesülés lehetőségét. Mint Kim Dzsong Un kifejtette: az észak-déli kapcsolatok többé már nem rokoni vagy homogén viszony, hanem két ellenséges ország, két háborúban álló hadviselő fél kapcsolatává váltak. A délieket gyarmatosított államnak nevezte, amely nemzetvédelmi és biztonsági szempontból teljesen az Egyesült Államoktól függ.

Kim Dzsong Un ígéretet tett a gazdaság fejlesztésére, beleértve a fém- és vegyipari, az energiaágazatot, a gépipart és vasúti ágazatot, valamint a búzaüzemek korszerűsítését a termelés fellendítése érdekében.

Hangsúlyozta: az egyik legfontosabb politikai cél az iskolai tudományos és technológiai kutatásba való befektetés.

Kijelentette, 2024-ben további katonai fejlesztéseket terveznek, beleértve a nukleáris és rakétaerők megerősítését, pilóta nélküli drónok építését, a tengeralattjáró-flotta bővítését és az elektronikus hadviselési képességek fejlesztését.

Elolvasom a cikket