Még marad az enyhe idő

MH/MTI
2024. január 1. hétfő. 17:31

A Brit-szigetek felett továbbra is markáns ciklon örvénylik, amelynek frontjai mentén egészen Közép-Európáig és a Pó-síkságig többfelé csapadékos az idő. A Közép-európai-síkság felett is megfigyelhetünk egy ciklont, ott inkább a havazás, havas eső a jellemző csapadékforma. Anticiklonális hatások a mediterrán térségben érvényesülnek, itt enyhe az idő, 15 fok körül alakulnak a csúcsértékek, és ugyancsak magas nyomás alakítja a Skandináv-félsziget időjárását, itt viszont kifejezetten zordan indul az újév. A nappali maximumok is –10 fok alatt maradnak, éjszaka pedig nem ritkák a –20, –25 fok alatti minimumok sem.

Kedd estig a Kárpát-medence fölé változó nedvességtartalmú, de továbbra is enyhe légtömeg áramlik, így marad az enyhe idő érdemi csapadék nélkül.

Este és éjjel az ország délnyugati, déli felén nagy területen képződhet köd, illetve rétegfelhőzet, de másutt is befelhősödhet az ég. A ködös területeken szitálás előfordulhat. Kedden a köd megszűnik, a látási viszonyok javulnak, a rétegfelhőzet kiterjedése pedig csökken. Ugyanakkor délelőttől kezdve északnyugat felől beborul az ég, és este az északi tájakon már gyenge eső is előfordulhat. Hétfő estére mérséklődik a légmozgás. Kedden a délnyugati, déli szél megélénkül, a Dunántúlon olykor meg is erősödik.

A hajnali órákban általában –1 és +3 fok közötti értékekre számíthatunk, de a kevésbé felhős tájakon ennél pár fokkal hidegebb lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 4 és 11 fok között alakul.

Elolvasom a cikket