A digitalizáció áll a cégek figyelmének középpontjában egy felmérés szerint

MH/MTI
2024. január 2. kedd. 12:12

A K&H hatodik féléve méri a hazai közepes és nagyvállalati szektor innovációs aktivitását. A tavalyi második félévi adatok közül egyértelműen kiemelkedik a digitális átállás témaköre, a felmérésből kiderült, hogy a cégek fele ezen a téren továbbra is dinamikusan fejleszt.

Az összefoglaló szerint a cégek alkalmazottainak 60 százaléka használ számítógépet a munkájához. Folyamatosan nő az internethasználók aránya, már eléri a 74 százalékot, míg 2021 első félévében ez az arány még csak 49 százalék volt.

Évről évre emelkedik a munkájukhoz hordozható informatikai eszközt használók aránya, 2023 második félévében elérte az 56 százalékot a 2021 első félévi 39 százalék után.

Egyre elterjedtebb, hogy a cégek részletesen kielemzik a felgyűlt nagy mennyiségű digitális adatot (Big Data-elemzés), ezt a felmérés szerint már 16 százalékuk elvégzi. Az okoseszközökből és szenzorokból kinyert adatok elemzése már a vállalatok 28 százalékára jellemző, viszont az ugyanezen eszközökből kinyerhető geolokációs adatok egyre kevésbé keltik fel a figyelmüket.

Csökken azoknak a cégeknek az aránya, amelyek kielemzik a közösségimédia-adatokat, például a kommenteket. Két éve még a cégek egytizede figyelte a közösségi média híráramát, a legfrissebb felmérésnél már csak 1 százalékuk jelezte ezt a tevékenységét.

Folytatódik a mesterséges intelligencia térhódítása, a cégek 11 százaléka alkalmazza az új technológiát. Jellemzően kevés cég – 2 és 5 százalék közötti arányban – használja a mesterséges intelligenciát előrejelzésre, optimalizálásra, vizuális adatok feldolgozására, illetve arc- és képfelismerésre, vagy önvezérlő gépek alkalmazására. Beszédfelismerésre, gépi fordításra vagy chatbot-ként a cégek mintegy 5 százaléka alkalmazza. Ez jelentős emelkedés a fél évvel ezelőtti mélyponthoz képest, de csak visszatérést jelent a két évvel ezelőtti szinthez – jelezte a K&H.

Három félévnyi mélypontot, 3-4 százalékot követően 2023 második félévében már a vállalatok 10 százaléka számolt be arról, hogy folyamatautomatizálásra használja a mesterséges intelligenciát.

A K&H 2021 óta közli az innovációs indexet. A tavalyi második adatgyűjtésre 2023. szeptember 18-a és október 10-e között került sor, 360 olyan közepes és nagyvállalat innovációért felelős képviselőjét kérdezték meg telefonon, amelyek éves árbevétele meghaladja a 300 millió forintot.

Elolvasom a cikket