Máthé Zsuzsa: Európa 1 percben címmel indult új műsor a Kossuth rádióban

MH/MTI
2024. január 2. kedd. 11:57

Máthé Zsuzsa közlése szerint a műsor a júniusi európai parlamenti választásokra és az Európai Unió 2024-es soros magyar elnökségre hívja fel a figyelmet, az 1 percben jelentkező adásban a magyar közélet jeles szereplői osztják meg gondolataikat Európáról, az európaiság eszményéről.

Úgy fogalmazott: létezik egyfajta aggodalom Európával kapcsolatban, amiről érdemes beszélni. Mint mondta, a magyarok a történelem során sokszor „leválasztásra kerültek” Európától, ezért „élesebbek azok a szenzoraink”, amelyek azt jelzik, hogy az unió esetlegesen letér az alapítók által kijelölt útról.

A részletekről szólva elmondta, hogy az egyes műsorokban színészek, tudósok, művészek, a gazdasági és a civil szféra szereplői, egyházi vezetők szerepelnek, akik sokféleképpen fogalmazták meg Európával kapcsolatos mondanivalójukat. Volt, aki személyes történetet osztott meg, mások az európai eszmeiségre vagy a keresztény fundamentumokra hívták fel a figyelmet – jegyezte meg Máthé Zsuzsa. Hozzátette: ez egy olyan „kaleidoszkóp”, amely lenyomata a mai magyar kulturális életnek.

Éppen ezért a 130 részből álló adássorozat végén az elhangzott jegyzetek egy különleges, nyomtatott kiadvány formájában is megjelennek majd – ismertette. A magyar megszólalók írásait nagy európai gondolkodók, írók, költők Európát érintő felvetései egészítik ki – tette hozzá.

Külön kitért a műsor zenei szignáljára is, amelyet a Szent István Intézet felkérésére Gulya Róbert zeneszerző komponált Beethoven: „István király, Magyarhon első jótevője” című művének nyitánya alapján. Ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a zenei kapcsolódás is jelzi a magyarok európaiságát.

Máthé Zsuzsa a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában is bemutatta az új adást, kiemelve, hogy minden megszólaló Európa jövőre fókuszál.

Elolvasom a cikket