Ukrajna további fegyvereket kér a nemzetközi közösségtől

MH/MTI
2024. január 2. kedd. 19:51

„A moszkvai terrorista rezsimnek fel kell ismernie, hogy a nemzetközi közösség nem huny szemet az ukrajnai civilek legyilkolása és a polgári infrastruktúra lerombolása felett” – hangoztatta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az X-en közzétett bejegyzésében. A tárcavezető konkrétan új légvédelmi rendszerek és lőszerek, illetve különböző típusú drónok, valamint 300 kilométeresnél nagyobb hatótávolságú rakéták beszerzésének szükségességét említette.

Kuleba egyben sürgette, hogy a befagyasztott orosz pénzeket tegyék hozzáférhetővé Ukrajna számára.

Az ukrán diplomácia vezetője követelte azt is, hogy „a releváns fővárosokban” és a nemzetközi szervezetekben szigeteljék el az orosz diplomatákat.

A kijevi tárca közleménye szerint a keddi orosz légicsapásokat kizárólag polgári célpontok ellen hajtották végre.

Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka Telegram oldalán viszont azt írta, hogy civil létesítmények, illetve a létfontosságú infrastruktúra mellett ipari és katonai objektumokat is támadások értek.

Keddre virradóra heves drón- és légicsapások érték Kijevet és Harkiv városát, kioltva legkevesebb öt ember életét és megsebesítve 120-at. Ukrán állítások szerint a rakéták és drónok több mint 70 százalékát sikerült lelőni.

Elolvasom a cikket