Végre jön a pénz Brüsszelből. A kohéziós források egy részét feloldotta az Európai Bizottság, így aztán itthon a pedagógusok esetében az életpályamodell szerinti béremelésnél nagyobbról döntött a kormány. Most már magasabb átlagos emelést jelentett be, mint az eredetileg tervezett tíz százalékos szint. Na, erre érdekes reflexiók születtek. Az atv.hu például azt írta, hogy „Kőkeményen beleállt Dobrev Klárába Fidesz”. S ilyen cím után az a kőkeménységet az jelenti, „hogyha a baloldalon múlna, még mindig nem emelkedne a tanárok bére – hangsúlyozza a kormánypárt MTI-hez eljuttatott közleményében”.
Nagyjából ennyiben össze lehetne foglalni a pedagógusok bére körül egy éve folyó, ízléstelen szkanderezés lényegét, és azt sem lehet mondani, hogy a „győztes” még mindig hencegve ugráltatná a bicepszét. Nem. Szó sincs róla. Ugyanakkor az is igaz, hogy most mindkét oldal ünnepelhetné önmagát. Egyiken kihirdethetnék: csoda történt, hosszú szendergésükből felébredtek az Unió európai értékeken álmukban is éberen őrködő demokratái, megérkezett végre a magyaroknak járó pénz. A pedagógusok pedig – természetesen talpig kockás ingben – azon örömködhetnének, hogy lám-lám, nyertek, s lánglelkű szakszervezeti al- és főmuftijaik segítségével megmutatták végre az erejüket.
Nos, most lépett a kabinet, s nemzetközi sajtótájékoztatóján Orbán Viktor már karácsony előtt bejelentette, hogy 32,2 százalékos emelést terveznek az átlagos pedagógus fizetéseknél, de hozzátette, hogy ez területenként és minősítési besorolásonként változhat majd.
Egyébként a kormányoldal – miközben nem henceg az ígértnél jóval nagyobb béremeléssel – változatlanul állítja: ez már egy éve megtörténhetett volna, ha a baloldal európai parlamenti képviselői nem akadályozzák a nekünk járó pénz utalását. „Dobrev Klárától Cseh Katalinig mindannyian támadták Brüsszelben a saját hazájukat, és aktívan akadályozták a tanárok bérének emelését!” – fogalmaz a Fidesz. És azt írja, hogy 2024-ben lehetőségük lesz a magyaroknak arra, hogy véleményt mondjanak, és leválthassák a baloldal képviselőit az európai parlamenti választáson.
Ennyit az iszapbirkózás végküzdelmeiből, amelynek során mindkét fél igyekezett a másikat rendesen összekenni, de a végén igen nehéz valódi győztest hirdetni. A kormánypárt ugyan ünnepelhetné önmagát, hiszen állta a szavát, mint az egymillió új munkahelyről tett ígérete esetén is, és ráadásul még túl is teljesítette vállalását. Hiszen ekkora emelésre, ennyi pénzre még talán maga Orbán Viktor sem gondolhatott. Bár most meg, ha a túlfizetés kábulatából felébred a magyar demokraták ötletgazdag és természetesen a pedagógia tudományában is roppant jártas, bár kevés helyesíróbajnokkal rendelkező tábora, az lesz a baj, hogy mire fel ez a dzsentris pénzszórás. Biztos szebb osztályzatokat szeretne iskolás, vagy lassan éppen oda kerülő unokáinak a miniszterelnök. Persze közpénzből! Nálunk ez már csak így szokás.
Ugyanakkor a legrosszabb időpontban jelent meg a legújabb PISA-felmérés, amelynek tanúsága szerint meglehetősen szerény helyen bizonyítják rátermettségüket a magyar tanulók. Nem megy a szövegértés, és nehézségek vannak a négyzetgyök kettővel is a Bolyaiak hazájában. Érdekes, ezt most valahogy csendesen nézi, már-már agyonhallgatja a magát pártatlannak mondó sajtó, amely korábban szinte ünnepelte a rossz magyar eredményeket. Persze, demagógia lenne vagy lett volna megkérdezni a helyezések láttán a helyesírási hibás tábla alatt haladó, európai értékeket őrzőket, hogy milyen tanároknak követelnek ők béremelést, hiszen kik tanították őket a helyes, jó szóra, és kik oktatták ezeket a gyerekeket. Vagy éppen mire nevelték őket? Nézzék csak meg az osztályzataikat: tüntetésből jeles, sztrájkból példás, kordonbontásból jeles, malac beszédből, gyalázkodásból kitűnő. De mi van a matekkal meg a többi agytornáztató tárggyal? Akkor mire fel itten ez a nagy-nagy bérkövetelés? Kinek jár ezért több fizetés?
De nem, ezeket a kérdéseket senki nem tette fel, hiszen nálunk közhely, hogy a pedagógusok a nemzet napszámosai. Ráadásul, ami pénzben hiányzik, az a tanár elvtársazás óta még tekintélyben, megbecsülésben sem térül meg. Nem. Ezt mindenki elismeri, elismerte, még a gonosz kormány is, ám ettől még háborogtak a pedagóguslelkek. Hol joggal, hol jogtalanul. Az emberek már csak ilyenek is, meg olyanok is. Nem tudom, a Móricz-regénybeli Gyéres tanár úr, Nyilas Misi osztályfőnöke mennyit keresett, bár nagyot szólt és azóta is szól, amit a Debreceni Református Kollégiumban egykoron kijelentett tanítványának: „Az is tolvaj, aki a mások bizalmát meglopja!” Úgy hiszem, tőle nem sajnáltam volna a pénzt. És a mostani tanárok többségétől sem sajnálom. Jöhet mellé nyálas okoskodás, hízelgő jövőre hivatkozás, ám annyit bizton tudok, hogy az is gazember, aki mások jogos követelését rosszra igyekszik felhasználni. Márpedig itten valami ilyesmi történt. Ugyanakkor a sztrájkra való felbujtás aligha az emberek közötti békét és szolidaritást szolgálja. December elején még ilyesmit olvashattunk: „Újabb pedagógussztrájk jöhet januárban.” Majd pár napra rá: „Januárban jön a pedagógusok béremelése, változhat a teljesítményértékelés.” S ezt – némi diadallal – a „Brutális felmondási hullám: több mint 4000 tanár hagyta ott a pályát” cím követte. Most pedig nincs örömünnep, nincs diadal.
Nincs. Mert erre itt a kormány döntése, amely egyben azt is jelenti, hogy a pedagógusbérek megközelítik a várható diplomás átlagbér nyolcvan százalékát. Nem tudom, mit lehet ez ellen még kitalálni. Mint ahogyan azt sem értem, hogy az ellentábor országlása idején, miért nem tömte tele a tanárok zsebét. Most mindenesetre gyanús, hogy – mint mindig – az igazi, vérbő demokraták rájönnek a megoldásra, s felfedezik, hogy Navracsics, Deutsch és Német Szilárd pedagógusnak készül. Orbán meg még gondolkodik. De a családtagoknak, unokáknak majd ötös meg hatos osztályzatot szeretne.
A szerző újságíró
