„Sosem féltem a haláltól”

1969-ben január 3-án, ezen a napon született Michael Schumacher, a világ valaha volt egyik legsikeresebb sportolója. A Forma-1-ben hétszeres világbajnok autóversenyző 55 éves lett, sajnos azonban tíz éve szinte semmit nem tudunk róla és az állapotáról. 2013. december 29-én a francia Alpokban tragikus síbalesetet szenvedett. Életveszélyes fej- és agyi sérülésekkel szállították kórházba, életmentő műtétje után otthonában ápolják. Családja féltve őriz minden információt Schumacher állapotáról, barátok, látogatók elmondásából, elejtett fél mondatokból lehet következtetni Schumi jelenlegi helyzetére.

A pilóta életéről, pályafutásáról a Netflix forgatott dokumentumfilmet. A 2021-ben vetített megrázó filmben Schumacher fia, a Forma-1-ben már bemutatkozó Mick utalt rá, édesapjával nem tudnak kommunikálni.

„Most már még jobban megértenénk egymást, mivel egy nyelvet beszélünk: az autósport nyelvét. Sokkal több közös témánk lenne.”

Karácsony után a legenda öccse, a korábban szintén autóversenyző Ralf mondta azt, hiányzik neki a testvére, hiányzik neki a balesetet megelőző mindennapos kapcsolatuk. Arra is utalt, már semmi sem lesz olyan, mint régen.

Schumacherrel 40. születésnapja alkalmával 2009-ben készített rendhagyó interjút a német Bild lap, ebben 40 híresség kérdezhetett tőle. Dieter Bohlen, a Modern Talking ikonikus zenésze például arra volt kíváncsi, volt-e valaha halálfélelme a pilótának a versenyeken.

Nem, sosem féltem a haláltól. Egyszer egy silverstone-i balesetben éreztem, egyszer mindennek vége lesz számomra. Furcsa, de akkor sem féltem

– mondta Schumi, aki egy másik kérdésre válaszolva kijelentette, egyedül attól fél, hogy a családjával történik valami borzalom.

Regina Halmich bokszoló megkérdezte tőle, hisz-e Istenben és a halál utáni életben.

Istenben hiszek

– válaszolta röviden a legenda.

Michael Schumacher 1991-től, 22 éves korától volt a Forma-1 meghatározó alakja. 1994-ben és 95-ben a Benetton volánja mögött szerzett világbajnoki címet, majd 2000-től öt éven át egyeduralkodó volt a Ferrarival. 2006-ban innen vonult vissza, majd 2010-től három éven át versenyzett a Mercedesszel.

Elolvasom a cikket