Fel akarta áldozni a gyermekét két francia migráns

A bordeaux-i ügyészség közleménye szerint az 1984-ben és 1993-ban született férfi és nő azt hitte, hogy a fiuk „megszállott”. Gironde polgármestere egyébként azt állítja, hogy a két bevándorló „jól beilleszkedett a faluba, egy nagy egyesület alapítói voltak, egy remek zeneiskolát vezettek a községben, ahol akár 250 diákjuk is volt.”

Spanyolországban december 21-én tartóztatták le őket Algeciras kikötőjében, amikor a pár a marokkói Tangerbe tartó kompra készült felszállni.

A két szülő, akiknek „pszichiátriai problémáik voltak”, és akik ellen „kiskorú elrablása” miatt európai elfogatóparancs volt érvényben, „meg akarták gyilkolni ötéves fiukat a Szaharában, mert úgy vélték, hogy megszállott”, és így akarták „feláldozni” – fűzte hozzá a hírhez a Guardia Civil.

A bordeaux-i ügyészség az AFP-nek azt mondta, hogy december 19-én nyomozást indított, amelyet a Lesparre-i csendőrség és a bordeaux-i rendőrség vizsgálóbizottságaira bízott, miután „egy panaszos betelefonált, aki egy baráti pár 5 éves kisfiáért aggódott”. „Az apa félrebeszélt”, és „azt tervezte, hogy feleségével és fiukkal Észak-Afrikába utazik, hogy valamilyen beavatási tanfolyamot végezzen” – mondta a bejelentő.

Másnap az ügyészség körözést adott ki emberrablás, önkényes fogva tartás és más bűncselekmények vádjával. „Mindkét szülő jelenleg Spanyolországban van börtönben, és a kiadatási eljárás folyamatban van” – jelezte az ügyészség.

Elolvasom a cikket