Senki sem támogatja a palesztinok áttelepítését célzó izraeli felvetést

MH/MTI
2024. január 4. csütörtök. 18:57
Frissítve: 2024. január 4. 20:13

Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa mélyen aggasztónak nevezte csütörtökön a Gázai övezetben élő palesztinok önkéntes külföldre költözését szorgalmazó nyilatkozatot.

„A nemzetközi jog tiltja a megszállt területen élő, védelmet élvező személyek kényszerű áttelepítését vagy elüldözését arról a területről” – húzta alá a világszervezet főbiztosa az X közösségi oldalán tett bejegyzésében. Hozzátette, hogy a Gázai övezet lakóinak 85 százaléka már most belső menekültnek számít, és joga van hazamenni.

Josep Borrell kül-és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő élesen bírálta, és uszítónak, illetve felelőtlennek nevezte a két izraeli kormánytag kijelentéseit.

Borrell azt is hangsúlyozta, hogy a kényszerű áttelepítések szigorúan tilosak, és a nemzetközi humanitárius jog súlyos megsértésének számítanak. Mindezzel összefüggésben kiemelte, hogy a szavaknak súlyuk van.

Az amerikai külügyminisztérium szóvivőjének közleménye szerint Izrael pénzügyminiszterének és nemzetbiztonsági miniszterének kijelentése uszító hatású, ezért az Egyesült Államok az ilyen nyilatkozatok azonnali leállítását követeli. Matthew Miller szavai szerint az amerikai kormányzat álláspontja világos, eszerint Gázának palesztin területnek kell maradnia, amelyet ugyanakkor sem a Hamász, sem más terrorszervezet nem irányíthat, így nem jelenthet fenyegetést Izraelre.

Szaúd-Arábia, Katar és Kuvait csütörtökön szintén elítélte a nyilatkozatot.

A szunnita királyság külügyminisztériuma egyben cselekvésre szólította a nemzetközi közösséget arra hivatkozva, hogy Izrael nyilatkozataival és cselekedeteivel megsértette a nemzetközi jogot.

Katar, amely közvetítőként lépett fel Izrael és a radikális iszlamista Hamász között létrejött ideiglenes tűzszünet megkötésében, szintén a lehető leghatározottabban elítélte a két izraeli miniszter kijelentéseit. „A hatóságok kollektív büntetésre és a Gázai övezet lakosainak kényszerű áttelepítésére vonatkozó politikája mit sem változtat azon, hogy a Gázai övezet palesztin terület, és az is marad” – szögezte le a katari külügyi tárca.

Kuvait hasonló közleményt tett közzé, amelyben óva intett a palesztinok áttelepítésétől.

Becalel Szmotrics izraeli pénzügyminiszter és Itamár Bengvír nemzetbiztonsági miniszter a napokban a Gázai övezetben élő palesztinok önkéntes külföldre költözését szorgalmazta.

A jobboldali Vallásos Cionisták, illetve Zsidó Erő nevű párthoz tartozó Szmotrics és Bengvír az izraeli parlamentben, a kneszetben tartott frakcióüléseken mutatta be a gázaiak önkéntes kivándorlásáról szóló tervet, amely szerintük megoldást jelenthetne a régóta húzódó gázai konfliktusra, és biztosíthatná azt a stabilitást, amely lehetővé tenné Dél-Izrael lakóinak visszatérését otthonaikba.

Bengvír pártjának frakcióülésén újságíróknak és párttagoknak azt mondta, hogy a Hamász szélsőséges palesztin szervezet elleni katonai fellépés lehetőséget kínál a gázai lakosok kivándorlásának ösztönzésére.

„Ez a politika helyes, igazságos, erkölcsös és humánus megoldás lenne” – fogalmazott.

Szmotrics szerint a háború helyes megoldása az lenne, ha bátorítanák a gázai lakosok önkéntes migrációját olyan országokba, amelyek vállalják a menekültek befogadását.

Hétfőn Benjamin Netanjahu miniszterelnök saját pártja, a Likud frakcióülésén azt mondta: azon dolgozik, hogy megkönnyítse a gázaiak önkéntes kivándorlását más országokba. „Az a problémánk, hogy olyan országokat találjunk, amelyek hajlandóak felszívni a gázaiakat, és dolgozunk ezen” – mondta Netanjahu Dani Danon Likud-képviselőnek adott válaszában.

Elolvasom a cikket