Újabb pontosításokkal könnyítik meg a pályázók és kivitelezők dolgát a Napenergia Plusz Programban

MH/MTI
2024. január 4. csütörtök. 9:46

Az új elemek egyebek mellett rögzítik, hogy legfeljebb 600 ezer forint értékben számolható el a mérőhely szabványosítása, fázisbővítése. A kivitelezők dolgát könnyíti meg, hogy alvállalkozóiknak nem szükséges külön regisztrálniuk. A január közepén megnyíló programban egy ingatlanra akár 5 millió forint támogatás nyerhető el napelem és tároló együttes létesítéséhez. A kormány a pályázattal a zöldenergia termelésére és tárolására ösztönözve segíti hozzá a családokat áramszámlájuk csökkentéséhez.

A kereken egy hónapja meghirdetett Napenergia Plusz Program lehetőséget teremt a saját tulajdonú lakóingatlannal, haszonélvezeti joggal vagy lízingszerződéssel rendelkező magánszemélyek számára, hogy vissza nem térítendő támogatással megújuló energiaforrással lássák el lakóépületeiket. A költségeik kétharmadának átvállalásával megvalósuló beruházásoknak köszönhetően a családok saját célra termelhetnek zöldenergiát, és tárolhatják azt el későbbi felhasználásra. A támogatott háztartások így nagyobb mértékben válnak képessé az energetikai szempontú öngondoskodásra. A nyertesek a rugalmas felhasználási lehetőséggel élve hatékonyabban mérsékelhetik rezsiterheiket.

A kivitelezők 2023. december 4-e óta jelentkezhetnek a Napenergia Plusz Programba, egy hónap alatt több mint 400 cég regisztrációját hagyták jóvá. A fokozott érdeklődést jelzi, hogy a támogató NFFKÜ – Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zrt. az elmúlt hetekben több mint 1900 telefonos és írásos ügyfélszolgálati megkeresést kapott. Jórészt a beérkezett észrevételek alapozták meg a kiírás első módosításában érvényesített pontosításokat, változtatásokat.

Fontos újdonság, hogy a mérőhely szabványosítása és legfeljebb 3*20 A-es fázisbővítése támogatható tevékenységként összesen maximum 600 ezer forintig számolható el. Az e tételektől külön kezelendő előkészítési és adminisztratív költségekre a beruházási kiadások legfeljebb 15 százaléka fordítható. A fejlesztés kapcsán kötelező garanciális időszakokat a várható megtérülési időhöz igazítják. Ennek megfelelően a rendszergarancia, a kivitelezői garancia, valamint a napelemre, az inverterre és a tárolóra vonatkozó termékgarancia időtartamát egyformán 10 évben határozza meg a módosított kiírás.

Az iparági vállalkozásokat érintő egyik legfontosabb változás, hogy kizárólag a generálkivitelezőknek kell regisztrálniuk a programban, az általuk igénybe vett alvállalkozók regisztrációja nem szükséges. A pályázók és kivitelezők védelme érdekében a módosított dokumentumok részletezik a vállalkozási szerződés felmondási feltételeit, jogosulatlan felhasználás esetén a támogatás visszakövetelésének lehetséges módját.

A teljes dokumentáció naprakész formában elérhető a támogató NFFKÜ https://napenergiaplusz.nffku.hu/ pályázati felületén. A családok 2024. január 15-étől választhatnak majd kivitelezőt a Napenergia Plusz Programban regisztrált cégek közül. Az adminisztrációt a szerződésminta kötelező használata is egyszerűsíti a jelentkezők számára. Támogatási kérelmeket a már megkötött kivitelezői szerződéssel rendelkezők nyújthatnak majd be.

A magyar gazdaság jövője a zöldenergia. A korszerű, tiszta technológiák alkalmazása erősíti Magyarország versenyképességét és energiaszuverenitását, hozzájárul a gazdasági növekedés helyreállításához. A kormány azon dolgozik, hogy az ország a lakásokban és az ipartelepeken egyaránt élen járjon a zöldenergia termelésében és tárolásában – írták. A 75 milliárd forintos keretösszegű Napenergia Plusz Program mellett így január közepén a gazdasági társaságoknak szóló önálló felhívás is megnyílik majd. A 62 milliárd forintos vállalati pályázat vissza nem térítendő beruházási támogatással és bevételkompenzációval segíti a cégeket abban, hogy a jelenlegi mintegy 20 megawatt ipari energiatárolói kapacitás hússzorosát építsék ki 2026 nyarára – áll a közleményben.

Elolvasom a cikket