Bacsik Elek neve ma nem forog közszájon, pedig esetében a legendás jelző nagyon is adekvát – 1922-ben született, munkássága az internet előtti időkben teljesedett ki, élettörténetét leginkább kollégák elbeszéléseiből tudjuk.
Bacsik Budapesten született, zenész cigány családba, ebben a közegben tanulta a szakmát – tanulmányait hivatalos keretek között csak alapfokon végezte, leginkább családjától és zenésztársaitól tanult muzsikálni (fennmaradt történet például, hogy a zenészeknek meg kellett tudniuk mondani, milyen hangnemben csengettyűzik a villamos, illetve hogy zenekaronként egy tagot elküldtek moziba, akinek egy hallás után meg kellett jegyeznie a filmben felhangzó dalokat, hogy aznap este már tudják játszani) méghozzá több hangszeren is, munkásságában a legmeghatározóbb a hegedű és a gitár volt (de játszott brácsán, csellón, nagybőgőn is, illetve egykori társak szerint „egész jól” cimbalmozott is).
A budapesti cigányzenészek már akkor is minden műfajt játszottak, az itthon tradicionálisnak számító úgynevezett kávéházi cigányzenétől a klasszikus zenén keresztül egészen a hazánkba is begyűrűző amerikai jazzig.
Objektum doboz
Bacsik itthon különböző mulatókba, éjszakai bárokban játszott, olyan híres magyar zenészekkel, mint például Cziffra György vagy Tabányi Mihály. A vesztes második világháborút követően hamar ráérzett, hogy Magyarországon kemény világ jön, a kiépülő kommunista diktatúra miatt 1948-ban elhagyta az országot, és elindult a világot meghódító útjára.
Első útja Ausztriába és Svájcba vezetett, itt ismerkedett meg a világhírű jazztrombitás, Dizzy Gillespie lemezeivel, akinek zenéje azonnal magával ragadta őt. Még abban az évben Libanonba, Bejrútba utazott dolgozni, majd az ’50-es években Európa több országában is megfordult, amikor az évtized végén Franciaországban telepedett le.
Franciaországban a jazznek és a jazzgitározásnak Django Reinhardtnak köszönhetően már komoly hagyományai voltak, Bacsik más stílusban zenélt, de ez nem vált a hátrányára, sőt – elkezdett lejárni éjszakai jazzklubokba örömzenélgetni, és hamar hívták mindenféle művészek, hogy zenéljen náluk.
Egy fesztiválon korábbi meghatározó zenei élményének okozójával, Dizzy Gillespie-vel is találkozott. A legenda szerint a WC-ben rontott rá, hogy bemutassa neki gitártudását, és az amerikai trombitás rögzített is felvételeket Bacsikkal (de olyan fotó is van Bacsikról, amint cigarettával kínálja a Párizsban turnézó Miles Davist).
Párizsban Bacsik a leghíresebb előadókkal játszott – többek között állandó kísérőzenésze és alkotótársa volt Serge Gainsbourgnak is, de tag volt Charles Aznavour zenekarában is. Európai zenészek közül szinte biztos, hogy ő rögzített először bossa nova dalokat lemezre – a Brazíliából eredő műfajt még alig ismerték a kontinensen, amikor Bacsik már felvételeket készített belőle.
A ’60-es évek közepéig Bacsik Elek Franciaország egyik legkeresettebb zenésze volt, abszolút sztárnak számított, ám a beatzenekarok megjelenésével és a jazz főáramból való kikerülésével ismét úgy látta, hogy tovább kell állnia, így a műfaj őshazájába, az Egyesült Államokba utazott, ahol különböző tematikus showműsorokban vállalt fellépéseket.
A las vegasi szórakoztató ipar stabil bevételi forrást jelentett, de itt is fellépett jazzfesztiválokon, és lemezeket rögzített a műfaj nagyjaival – sőt, Elvis Presley visszatérő koncertjein, amiket Las Vegasban adott, Bacsik tagja volt a „Király” kísérőzenekarának, hegedűsként.
Utolsó, muzsikusként aktív éveiben, a ’80-as években Kanadában is dolgozott, majd Chicagoban, annak Glen Elyn nevű városrészében élt, és itt is halt meg, 1993-ban – sírja a szintén Illinois államban lévő East Dundee nevű városban található.
