Megint lebukott Lagzi Lajcsi

Lagzi Lajcsi jogi képviselője most elmondta, mégsem telt olyan szomorúan a trombitás karácsonya. „Minden fogvatartott fokozottan nehezen viseli az ünnepeket, de Lajos nagyon erős, kiegyensúlyozott lelkileg és hatalmas erőt merített abból, hogy szenteste előtt találkozhatott a családjával. Bár karácsonykor nem fogadhatnak látogatókat a rabok, de aki jól sáfárkodik a havi mobil perckeretével, és még van annyi pénz a telefonján, hogy ki tudja fizetni a börtön által megszabott percdíjat, az akár szenteste is hazatelefonálhatott a családjának. Lajos ügyesen gazdálkodott az egyenlegével, spórolt a perceivel, úgyhogy december 24-én sem kellett mellőznie a családját” – magyarázta Csontos Zsolt.

Arra is kitért, hogy igazán kitettek magukért a BV dolgozói: programokkal, csoportfoglalkozásokkal, filmvetítéssel, előadással és egyéb, karácsonyhoz kapcsolódó esemény megtartásával, például istentisztelettel és betlehemes műsorral varázsolták meghittebbé a fogvatartottaknak az ünnepeket.

Karácsonykor a rácsokat is kidíszítették és minden elítélt ünnepi menüt ehetett. Mint a story.hu-nak mondta, a fogvatartottak néhány esetben még karácsonyfát is állíthatnak, valamint ajándékokat is készíthetnek.

Elolvasom a cikket