Végső búcsút vettek Iránban a kermáni merénylet áldozataitól

MH/MTI
2024. január 5. péntek. 17:43

A gyászszertartás délben kezdődött a kermáni Emam Ali mecset udvarán, ahol a szerdai merényletben meghalt áldozatok nemzeti zászlóba burkolt koporsója körül jelentős tömeg gyűlt össze. A kermáni illetőségű áldozatokat a helyi mártírok temetőjében a péntek esti ima után temetik el, míg a többieket a származási helyükön.

A búcsúztatáson jelen volt Ebrahim Raiszi államelnök, valamint Hoszein Szalami, a Forradalmi Gárda vezetője is. Raiszi gyászbeszédében azt mondta, hogy a merénylet elkövetőjeként jelentkező Iszlám Államot valójában Izrael, Irán esküdt ellensége „készítette fel”. Hozzátette: „Irán fenntartja magának a jogot annak eldöntésére, hogy mikor és hol fogja megbosszulni” a kermáni robbantásokat.

Hoszein Szalami beszédében olyan tetszhalott szervezetnek nevezte az Iszlám Államot, amely „már csak Amerika és Izrael zsoldosaként képes ilyen cselekmények elkövetésére”; hozzátéve, hogy „bárhol is legyenek, meg fogják találni az elkövetőket”. A beszédre a jelen lévő tömeg „Halál Amerikára és Izraelre!” kiáltásokkal ragált.

A terrorcselekményt a 2020 januárjában amerikai dróntámadásban megölt Kászem Szulejmáni vezérőrnagy, az iráni Forradalmi Gárda néhai vezetője halálának évfordulóján, a sírjánál követték el. Az iráni állami televízióban ismertetett legfrissebb hivatalos adatok szerint a robbantásoknak 89 halálos áldozatuk volt, az elmúlt nap folyamán öten belehaltak sebesülésükbe. Azt is nyilvánosságra hozták, hogy a halálos áldozatok között a nőkön és gyermekeken kívül legalább 12 afgán állampolgár is volt.

A merénylet elkövetését az Iszlám Állam csütörtökön vállalta magára. Ahmad Vahidi iráni belügyminiszter az állami televíziónak adott pénteki nyilatkozatában azt mondta, hogy a belbiztonsági szolgálat már őrizetbe vett olyan embereket, akik bűnrészességgel gyanúsíthatók a merénylet elkövetésében.

Az állami televízió azt is közölte, hogy a temetések után tömegmegmozdulásokat szerveznek országszerte a merénylet miatti tiltakozásul.

Elolvasom a cikket