2024. január 6. szombat. 10:38
„…az ember mindig ugyanolyan marad, semmit sem tudsz csinálni vele. Nincs fejlődés. A törvény pedig egyszerű: az erőszak megmaradásának a törvénye. Ugyanolyan egyszerű, mint az energia megmaradásának a törvénye. Az erőszak örök, bármit tegyenek is a megsemmisítésére, nem tűnik el, nem csökken, hanem csak átalakul.”
Valerij Grosszman (1905–1964) orosz író és haditudósító (ezer napot töltött a fronton) sorai ezek, aki az Élet és sors című regényével vált világhírűvé. A több nyelvre – köztük magyarra is – lefordított művét a 20. század Háború és békéjeként emlegették. Egyedülálló dokumentumai a nürnbergi per során is tanúskodtak a történtekről. 1948-tól azonban több évtizeden át hazájában számkivetett volt, írásait elkobozták, megsemmisítették. Ami fellelhető volt, szamizdatként élt tovább és juttatták ki nyugatra is. Nyomatékkal írom: Grosszman hiteles tanú. Az erőszakról írott sorai jutottak eszembe, amikor az orosz–ukrán háború amatőr felvételeit láttam arról, hogyan fogdossák össze akaratuk ellenére, különböző trükkökkel (álmukban is!) az ukrán fiatalokat, besorozandó őket katonának. Aztán szembenézhetnek a halállal.
Aljas, embertelen, becstelen cselekedet, amit művelnek. Az embernek ökölbe szorul a keze, amikor azt látja, hogy az erőszak – ahogy Grosszman írta – „átalakult”. Ilyen tetteket először jegyzett fel a 21. század. Albert Einsteinnek igaza van: „…az erőszak mindig az erkölcsileg alacsonyabb rendűeket vonzza…” Quintus Ennius római költő és író már az ókorban világosan látta: „Háború durva viszálya / vaspántos kapukat s ajtófákat ha bezúzott / megfut a bölcsesség a szívekből, úr az erőszak, / jó szónak becse vész, csak a vad katonát szeretik már.”
Az erőszak jogtalan cselekedet. A legjobb kormányoknak éppúgy nincs joguk rá, mint a legrosszabbaknak. Sohasem tartós az, ami fenyegetés, kényszerítés, vagy az erőszak révén érhető el. Az erőszak a rombolás olyan formája, amely csak a gonoszok kiváltsága. Jó nem születik belőle. A római katonák Jézus korában nemritkán erőszakkal kényszerítették terhek cipelésére és egyéb közmunkákra a leigázott országok lakóit. Máté evangélista írta: „Ha pedig valaki egy mérföldnyi útra kényszerít, menj el vele kettőre!” (Mt 5,41) A keresztes hadjáratok során a katonás szerzetesek mindig megtalálták a Bibliában a hitetlenek elleni kegyetlen erőszak igazolását, hiába utasította el Jézus egészen egyértelmű szavakkal az erőszakot. Lényegében mindegyik formája ellen felemelte a szavát. Talán hihetünk abban, hogy azoknak a katonáknak a testében és lelkében, akik Ukrajnában az erőszakot végrehajtják, életük végéig megmarad a bűn, ami a politikai féleszűek utolsó menedéke.
Az erőszak fizikai erőt feltételez, amely fájdalmat vagy szenvedést takar. Sajnos része mindennapi életünknek. Tele vannak vele a filmek, a televíziók csatornái. Ne csodálkozzunk azon, hogy az erőszak erőszakot szül. Ugyanakkor mondhatjuk, hogy az erőszak az erő hiánya. Gyógyíthatatlan elmebetegség. Az erőt csak a józan ész jelentheti.
Charlotte McConaghy, a New York Times sikerkönyv-szerzője így vélekedik: „Léteznek szavak nélküli nyelvek is; az erőszak ilyen.” Jókai Anna írónő szintúgy tömören fogalmazott: „A szeretet homályban is látszik – az erőszak reflektorfényben érzi jó magát.” Aki embertelen, aljas tettre készül, általában azzal mentegeti magát: „Én is csak ember vagyok.”
A szerző újságíró
