Farkas pusztít Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében

Farkas végzett két vemhes báránnyal Nyíriben. A zempléni Hegyköz festői településén többen is gazdálkodnak, van, aki nagyon sok állatot tart. Vojtovics Attiláéké talán az egyik legkisebb gazdaság, így különösen fájdalmas kár érte, amikor múlt pénteken a ragadozó betört a birtokára – derült ki a Mandiner lapszemléjéből.

A pusztítást a gazda két fia észlelte, amikor etetéshez készülődtek. A a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei hírportálnak Vojtovics Attila azt mondta:

– Az egyik birka torkának támadt a vadállat, ami a farkasra jellemző. A másik állatnak is a lágyabb részeit támadta a ragadozó. A horrorisztikus felvételeken is látszik: a vemhes állatból szó szerint kipotyogtak a születésre váró kisbárányok. A hét anyajuhból egy maradt épen, az életben maradtak is többféle sérülést szenvedtek. Az állatok azóta is stresszben vannak, nem esznek, és félnek a gazdájuktól is – majd hozzátette: az anyagi kár meghaladhatja a háromszázezer forintot.

A területet egyébként villanypásztorral és fém kerítéssel is védik. Ezeket kóbor kutyák nem tudták volna leküzdeni, legalábbis ilyesmire korábban nem volt példa.

A farkastámadás gyanúját az első benyomásuk alapján megerősítették az Aggteleki Nemzeti Park szakemberei is, bár az objektív vizsgálati eredmény még később lesz meg. Érdemes hozzátenni: hasonló eset emberemlékezet óta nem fordult elő Magyarországon.

Elolvasom a cikket