Kobajasi harmadszor nyerte meg a Négysáncversenyt

MH/MTI
2024. január 6. szombat. 19:18

A japán versenyző, aki 2019 és 2022 után harmadszor hódította el az Aranysast, mindössze a kilencedik, aki úgy diadalmaskodott összetettben, hogy egyik állomáson sem végzett első helyen. A 27 éves síugró rendkívül kiegyensúlyozott teljesítményének köszönheti idei sikerét, ugyanis mind a négy viadalon másodikként zárt. A Négysáncverseny történetében nála többször már csak az öt elsőségével rekorder finn Janne Ahonen és a négyszeres győztes német Jens Weissflog diadalmaskodott.

Az utolsó versenyen rendkívüli izgalmakra lehetett számítani, mivel Kobajasi mindössze 4,8 ponttal vezetett a német Andreas Wellinger előtt. Az első sorozat aztán jószerivel el is döntötte a legnagyobb kérdést, az olimpiai bajnok japán síugró ugyanis 137 méterre repült, amivel élről várta a második ugrást, az előnye pedig összetettben közel húsz pontra nőtt legnagyobb riválisával szemben. A második sorozatban Kobajasi a 139 méteres ugrásával a versenyt ugyan nem nyerte meg, de összetett elsőségét semmiféle veszély nem fenyegette.

Ezúttal a világkupában élen álló osztrák Stefan Kraft előzte meg Kobajasit, s egyúttal összetettben feljött a harmadik helyre, míg Bischofshofenben a szlovén Anze Lanisek végzett a dobogó harmadik fokán.

Elolvasom a cikket