Véget vethet az influenszerek aranykorának a mesterséges intelligencia?

A bőrük és az alakjuk mindig tökéletes, nincs rossz napjuk és nem válogatnak – a mesterséges intelligenciával alkotott influenszerek szépen lassan beszivárognak a közösségimédia-oldalainkra anélkül, hogy észrevennénk, nem is valódi emberek.

Aitana Lopezt például több mint 200 ezren követik a közösségi médiában. Szelfiket posztol koncertekről, és többek között az Olaplex hajápoló termékcsalád, valamint a Victoria’s Secret fehérnemű-óriás árucikkeit reklámozza.

A márkák körülbelül ezer dollárt fizetnek neki posztonként, és az sem zavarja őket, hogy nem is valódi ember teljesíti a kéréseiket.

Aitana egy mesterséges intelligencia segítségével létrehozott „virtuális influenszer”, és csupán az egyike annak a több száz digitális avatárnak, amely betört a 21 milliárd dollárosra nőtt tartalomkészítői piacra.

A virtuális influenszerek egyre népszerűbbek, emiatt pedig a valódiak aggódnak, hiszen csökken a megkeresésük, ez pedig bevételkieséshez vezethet. A Business Insider szerint azonban nem minden tartalomgyártó fél a munkája elvesztésétől, hiszen a „hitelességet” nem lehet csak úgy reprezentálni mesterséges intelligenciával. Sokan azért vásárolnak meg tartalomgyártó által reklámozott termékeket, mert az hiteles és szavahihető, hiszen sok influenszer valóban csak azokat a termékeket reklámozza, amellyekkel valóban elégedett.

Egyre népszerűbbek a virtuális influenszerek

Az elmúlt néhány évben voltak nagy feltűnést keltő együttműködések luxusmárkák és virtuális influenszerek között, például Kim Kardashian sminkcsaládja, a KKW Beauty Noonoourival vagy a Louis Vuitton Ayayival.

Objektum doboz

A H&M egy virtuális influenszerrel készített reklámjának Instagram-elemzése azt mutatta, hogy

11-szer több embert ért el, és 91 százalékkal kevesebb költséget eredményezett egy személyre vetítve, mint egy hagyományos hirdetés.

Becky Owen, a Billion Dollar Boy globális marketing- és innovációs vezetője szerint bár a virtuális influenszerek nem befolyásolják úgy az eladásokat, mint a valódiak, mégis emlékezetes tartalom készül, amely növeli a márka ismertségét és pozitívan hat a vásárlókra. Emellett pedig divatossá váltak a hasonló tartalmak, így a nagyobb brandek példája magával rántja a kisebb vállalatokat is, amelyek igyekeznek felzárkózni.

Rebecca McGrath, a Mintel média- és technológia-társigazgatója hozzátette, hogy a közös munka is sokszor egyszerűbb a virtuális tartalomgyártókkal, hiszen nincsenek saját igényei, véleménye, és nem vétózza meg a vállalatok ötleteit vagy felkérését.

Fontos tudni, hogy valódi-e?

A valódi tartalomgyártók szerint az az egyik fő probléma virtuális társaikkal, hogy nem jelölik meg, hogy MI készítette őket. Bár néhány esetben – például a rajzfilmesebb karaktereknél – egyértelmű, azonban némelyikről nagyon nehéz megmondani, hogy nem valódi.

Pedig ez egy igen fontos információ, hiszen az Instagramhoz hasonló közösségimédia-oldalak szereplői hatással vannak a fiatalok önképére, akik azt hihetik, hogy az általuk valósnak hitt virtuális tartalomgyártó valóban minden nap tökéletesen néz ki, mindig jókedve van, mindig van ideje és pénze utazni.

Összességében az Aitanához és társaihoz hasonló, mesterséges intelligenciával alkotott tartalomgyártók jelentős változásokat hoznak az influenszermarketing világába. Hiperrealisztikus képeikkel és tökéletes megjelenésükkel lassacskán meghódítják a közösségi médiát, ezzel együtt pedig egyre inkább felvetik a kérdést a valódiság és a digitális reprezentáció határairól.

Elolvasom a cikket