Amerikai robot úton a Holdra: meghibásodott hajtómű miatt értékes üzemanyagot vesztettek

2024. január 8. hétfő. 22:27

A Blue Origin űrvállalat által készített hajtóművel felszerelt, 60 méter magas rakéta fedélzetén szállítja a Peregrine holdraszálló egységet, amelyet az Astrobotic űrrobotokat gyártó cég épített a NASA támogatásával.

Órákkal az indulást követően azonban az Astrobotic műszaki meghibásodást jelentett a meghajtó rendszerben, aminek következtében „kritikus mértékű üzemanyagveszteség” lépett fel. A vállalat szerint a leszállóegység nem tudott stabilan a Nap felé fordulni energiatermelés végett.

A mérnököknek ugyan sikerült visszanyerniük az ellenőrzést az űreszköz felett, de a meghibásodott hajtómű miatt értékes üzemanyagot vesztettek, „alternatív missziós profil” megfontolására kényszerítve az Astroboticot, ami felveti annak lehetőségét, hogy a holdraszállás már nem valósítható meg, illetve – a cég megfogalmazásában – „veszélybe kerül a puha landolás a Holdon”.

Az eredeti elképzelések szerint a Peregrine lett volna az első amerikai holdraszálló egység az utolsó Apollo-küldetés 1972-es landolása óta. Emellett a Peregrine hajthatja végre az első magánvállalat által felbocsátott űreszköz holdraszállását is február 23-án.

A Peregrine missziója során az elkövetkező legénységekkel érkező Hold-missziók előtt gyűjt adatokat a Föld kísérőbolygójának felszínéről.

A csaknem egy évtized alatt kifejlesztett Vulcan űrrakéta az ULA Atlas V rakétájának helyét veszi át, legnagyobb riválisa Elon Musk SpaceX űrvállalatának többször felhasználható Falcon 9 rakétája.

Az ULA 2006-ban jött létre a Boeing és a Lockheed rakétaprogramjainak összeolvadása révén. A két nagyvállalat egyenlő arányban birtokosa a vállalkozásnak.

Elolvasom a cikket