NFL – Lezárult az alapszakasz, szombaton kezdődik a rájátszás

MH/MTI
2024. január 8. hétfő. 15:12

A rájátszásba hét-hét együttes jutott be mindkét konferenciából, a főcsoportgyőzelem egyik fontos következménye pedig éppen az, hogy az első kiemeléssel nem csupán a hazai pálya előnyét biztosította be magának a Ravens és a 49ers, hanem azt is, hogy a hétvégén sorra kerülő nyitókörben nem kell pályára lépnie.

Az AFC-ben az északi csoport négy csapatából három is playoffba jutott, a Ravens mellett ugyanis a Cleveland Browns és a Pittsburgh Steelers is készülhet a rájátszásra. Utóbbinak az alapszakasz utolsó fordulójában ehhez nem volt elég, hogy legyőzte Ravenst (17-10), hanem az is kellett, hogy a déli csoportban az utolsó Tennessee Titans megverje a Jacksonville Jaguarst (28-20).

Az NFC-ben nem volt olyan csoport, melyből hárman jutottak volna tovább, viszont a konferenciából két csapatnak (Tampa Bay Buccaneers, Green Bay Packers) is elég volt csupán kilenc meccset nyerni a 17-ből a rájátszáshoz, míg a másik főcsoportban egyetlen playoffos együttesnek sem rosszabb a mérlege 10/7-nél.

A kieséses szakasz első, úgynevezett wild card-fordulójában szombaton két, vasárnap három, hétfőn pedig egy mérkőzésre kerül sor.

A folytatásban a főcsoport-elődöntők, majd a finálék következnek, végül pedig február 11-én az 58. Super Bowlon Las Vegasban csap össze egymással a két főcsoport bajnoka a Vince Lombardi trófeáért.

NFL, rájátszás, 1. forduló (wild card-kör):
Amerikai-főcsoport:
Houston Texans-Cleveland Browns, szombat 22.30
Kansas City Chiefs-Miami Dolphins, vasárnap 2.00
Buffalo Bills-Pittsburgh Steelers, vasárnap 19.00

Nemzeti-főcsoport:
Dallas Cowboys-Green Bay Packers, vasárnap 22.30
Detroit Lions-Los Angeles Rams, hétfő 2.00
Tampa Bay Buccaneers-Philadelphia Eagles, kedd 2.15

Elolvasom a cikket