Csak óvatosan. Nem lehet csak úgy, egyszerűen egy alkotmányjogásszal szemtelenkedni. Ő természetesen letudatlanozhat bennünket, elvégre literátus elme. Akár még ki is pofozhat bennünket a gatyánkból. Mi pedig, egyszerű halandóként, mezítláb járunk a jog mezején, könnyen fel is sértheti a tarló a talpunkat, miközben azt, hogy megrontották a lelkeket, azt bizony el kell hinni. Egyszerűen el kell fogadni, vita nélkül.
Az Orbán-rendszerrel erkölcsi, gazdasági, esztétikai, morális és politikai értelemben is baj van – állítja a jogász –, a legnagyobb bűne azonban az, hogy a lelkeket tönkrevágta. Előtte persze, húsz éven át – és ezt expressis verbis ki is mondja – itt a lelkeknek semmi bajuk nem volt, itt virult a demokrácia. Na jó – nem említi ugyan –, megesett némi szemkilövés, ám az is csak esztétikai szempontból kerülhet kifogás alá, hiszen fél szemmel nézni a világot eleve torz képet ad, hiszen aszimmetrikus. Két szem viszont az kettő. Az eleve más. Most dühöng ám a diktatúra, amelynek legpusztítóbb formáját, a sajátos magyar kormányzást Orbán egyenesen a nagymestertől, Putyintól tanulta.
„Ráadásul a magyarokban van egyfajta kisebbségi érzés is a Nyugattal szemben, az, hogy annyira nem vagyunk jók – állítja a jogász. – Ez a kormány pedig azt mondja nekik, hogy nem baj: lehetünk műveletlenek és tahók, nem kell tudnunk semmit, a tudás nem számít. Tehát van egy intellektuális probléma. De van egy esztétikai probléma is: ez a rendszer nem szép, hanem ronda. Ezzel a rendszerrel van erkölcsi bajunk is, az erkölcsi züllés lemegy egészen az óvodáig, a jó lesz a rossz és a rossz lesz a jó, az erkölcsi pólusok megváltoznak. A rendszer azt üzeni: akkor leszel valaki, ha erkölcsileg a rossz oldalra állsz, és erkölcsileg nem úgy jársz el, ahogy otthon tanultad, hanem úgy, ahogy a rendszer kívánja. Átfordítod magad, először amorális leszel, de ebből immorális magatartás lesz a végén. És persze van egy gazdasági probléma is, mert a rendszer nem működőképes, fenntarthatatlan, és csak egyre rosszabb lesz. Vagyis összegezve, ezzel a rendszerrel erkölcsi, esztétikai, morális, gazdasági és politikai baj is van.”
Mindenképpen érdekes, hogy tanult, felkészült honfitársaink ebben a szellemben telekiabálták a művelt Nyugatot. Brüsszelben is harsogják, hogy nálunk nincs pártatlan bíráskodás, a szólás- és sajtószabadság is jó ideje bizony csak álom. Dühöng a korrupció és a diktatúra, na, tessék csak keményen pénzbottal megpálcázni ezt az egész eltévedt, nyomorult országot! A Nyugat persze lépett. Szorgalmasan pálcázott, és természetesen eszébe sem jutott feltenni a kérdést: valójában mitől is lenne diktátor a valóban nehézsúlyú politikus magyar miniszterelnök? És ugye most is. Ki gondolkodott el például azon, hogy egy diktatúrában mi a megengedett? Ha igaztalanul – pláne, ha joggal – összekenem a diktátort, van-e büntetésem? Nem kobozzák-e el a lapot, amelyben kiöntöttem bánatom vagy éppen epeömlésem végtermékét, nem zárják-e be, tiltják-e be örökre az orgánumot, vagy nem zárolják-e el éppen a szamizdat kiadványt, és megengedik-e, hogy az előre beharangozott folytatás, a dolgozat második része is a publikumhoz kerüljön? És persze még ott a kóter is, ahol a lázadóra rározsdáll még a műanyag bilincs és az arany karperec is.
Ha igaz lenne a kőkemény diktatúra, akkor a bátor alkotmányjogász is könnyen az Orbán barátjának titulált orosz vezetőnél találhatná magát. A gulagon. A Sarkköri Farkas néven is emlegetett, hivatalos kódon IK–3-as büntetés-végrehajtási intézetnek nevezett objektumban, ahol a világhírre vergődő orosz ellenzéki, Alekszej Anatoljevics Navalnij is múlatja az időt. S a diktatúra enyhültével meg mehetnénk hozzájuk beszélőre. Egyébként itt töltött nyolc évet tizenegy éves börtönbüntetéséből a Jukosz olajtársaság elleni eljárás egyik elítéltje, a Mihail Hodorkovszkij mellett tettestársként elítélt Platon Lebegyev is. A gazdasági alapon kihirdetett, de nemzetközi megítélése szerint politikai okból hozott ítéletet akkoriban – 2005-ben – Vlagyimir Putyin elnöksége mérföldkövének tartották, amely az oligarchák elleni küzdelemre hivatkozva valójában a gazdasági élet meghatározó alakjainak küldött figyelmeztetés volt a Kreml részéről.
Ami pedig Orbánék országlását illeti, idejük során olyan nagy kódexek születtek, amilyenek addig, amíg húsz évig demokrácia volt, nem születtek meg – bizonygatja a sokoldalú jogász. „Viták ugyan voltak, a kodifikációhoz is közel voltak, ám mégsem születtek meg, csak a Fidesz alatt, többnyire az első ciklusban. Nagy törvényalkotás volt. Azon kívül született egy csomó olyan törvény, aminek az volt a célja, hogy bebetonozza a Fideszt. Ilyen volt mindenekelőtt az Alaptörvény, a médiatörvény, a médiaalkotmány. Ami pedig hatalmi szempontból nem volt érdekes – például a Btk. –, azt megcsinálták, mert úgy gondolták, nem húzzák tovább az időt. Azon a területen, ami nem releváns hatalmi szempontból, akár még jó törvény is születhet, de az nem cél. Amiben pedig van hatalom és van pénz, az már fontos nekik. Sok mindent elrontottak. Ilyen volt például az összes építkezés. Már akkor jobban jártunk volna, ha nem építenek semmit, csak egyszerűen ellopják a pénzt.”
Nem tudom, egy izmos diktatúrában hány év nézne ki egy „ellopják a pénzt” kitételért, annyi mindenesetre bizonyos, ez egy satnya diktatúra. És ítélet nincs, csak kérdések és kérdések vannak. Amelyeknek soha nincs végük. Mert még mostanság is felmerül például, ki juttatta el a nagy-nagy demokrácia idején az akkor is kormánypárti rádióhoz az őszödi beszédet. És ha történetesen Gyurcsány ellensége volt a szivárogtató, akkor miért nem valamelyik ellenzéki orgánumhoz vitte? Ennyire bátor volt, vagy éppen megrendelésre, utasításra cselekedett? Mi lett vajon az ellopott szőlészeti egyetemi szakdolgozat sorsa, vagy soha el nem készült, mint Arany Az elveszett alkotmányának nyolcadik éneke? Illetve lehet, hogy másként készült és tűnt el, mint ahogyan nekünk azt reggel, éjjel meg este mondták? És lehet-e még rendszeresen bérmálkozni, vagy életünkben csak egyszer, mint ahogyan mi, tudatlanok gondoljuk? Szinte meg sem merem kérdezni az alkotmány nagy ismerőjét, hogy akkoriban, az általa demokráciának elkeresztelt húsz évben mert-e diktatúrázni.
Pedig a válaszok nyilván ezekre a kérdésekre is megvannak, és nem a sarkkörön túl fogalmazta meg azokat ez a rabiátus, de szerény jogászember. Mert ő aztán tudja. Tudja azt is, mint ahogyan meg is írta, hogy a huszonkettes választást tulajdonképpen azért nyerte meg a kormányoldal, mert „az volt a fő üzenete, hogy megvéd minket a háborútól. Az volt a hangulat, hogy baj van, jön a háború, pedig egyáltalán nem volt közel, és ezt a kormány kihasználta. Most is megvéd minket a nyugati világ kergeségétől, mert a nyugati világ eltévelyedett, megkergült, genderpropagandát hirdet. Nem azokat a gyerekeket védi, akik bementek a World Press-kiállításra, legyen ezer vagy tízezer a számuk. Az pont nem érdekli a kormányt, mert cserébe nyert százezer új szavazót. Ez érdekli, csak ezt az ellenzék nem ismeri fel” – állítja a nagy bölcselő. Igaz, ő és a barátai már évekkel ezelőtt azt is igyekeztek belénk táplálni, hogy nincs migránskérdés, semmi baj a határoknál, a kerítés pedig nem más, mint haveroknak pénzosztó úri huncutság. Ám erre sem merem a magam tahó módján azt indítványozni, hogy mielőtt ítélkezünk migránsügyben, meg kellene előtte nézni Európát. Legfeljebb csak kérdezem, hátha magáért a kérdésért nem jár bunkózás.
A szerző újságíró
