Oktatási Hivatal: új digitális tananyag készült Magyarország nagy tájairól

MH/MTI
2024. január 9. kedd. 11:48

Farkas Andrea közölte, hogy a kezdeményezés a tankönyvek digitális transzformációját célzó program utolsó mérföldköve. Hozzátette, hogy az Oktatási Hivatal 2016 óta dolgozik azon a projekten, amelynek keretében a tananyagot színes, digitális tartalomkínálattal bővítik.

Mint mondta, olyan megoldásokat kerestek, amelyek innovatív módon, új szemlélettel közelítik meg a kötelező tananyagot. Így született meg az a kezdeményezés, hogy videóklipet készítsenek Magyarország nagy tájairól, ami a 7. osztályos földrajztananyag része – tette hozzá.

Hangsúlyozta: az a cél, hogy közelebb hozzák a gyermekekhez az ismereteket, élményt formáljanak belőlük, és bemutassák, milyen izgalmasak Magyarország tájai.

Elmondta, hogy a drónokkal készített videófelvételek alatt „oktatódal” hallható, amelyben a tananyag kulcsszavai is elhangzanak, és azokat a diákok „memóriafogasként” használhatják. A dal szövegét Orbán Tamás írta.

A videósorozat ingyenesen elérhető a nemzeti köznevelési portálon, a földrajz digitális tanagyag 7-8. osztályos részében – ismertette a szakmai vezető, megjegyezve, hogy azt bárki, bármilyen eszközről használhatja.

Az eddigi visszajelzések is azt mutatják: szükség van arra, hogy az egyes témákat színesen, élményszerűen adják át a diákoknak – mondta.

A műsorban elhangzott, hogy a klipsorozatot a közmédia M2 Gyerekcsatornája is bemutatja; a dal, amelyet Kovács Vera énekes ad elő a közmédia csatornáin, a Duna World-ön, az M2 Petőfi Tv-n, valamint a Petőfi és a Kossuth rádióban is hallható lesz.

Elolvasom a cikket