Rétvári: Folyamatosan nő a migrációs nyomás miatt Nyugat-Európából Magyarországra költözők száma

MH/MTI
2024. január 9. kedd. 18:08

Rétvári Bence beszámolt arról, hogy a migrációs válság 2015-ös kezdete óta érezhető mértékben emelkedett azok száma, akik a Nyugat-Európában kialakult közállapotok miatt, illetve biztonságuk érdekében Magyarországra települnek át. Belgiumból 47, Franciaországból húsz, Hollandiából 43, Németországból húsz, Spanyolországból negyven, Svájcból 28, Ausztriából 25, Olaszországból 45, Angliából 22 százalékkal többen „költöztek hazánkba az utóbbi években, mint 2015 előtt” – részletezte.

Magyarországra ugyan fokozott veszélyt jelent az illegális bevándorlás, de itt nem fordulnak elő olyan, a migránsokhoz köthető erőszakos tömegjelenetek, zavargások, amelyek számos nyugat-európai nagyvárosra jellemzők, főképp szilveszter idején – emelte ki.

A Szerbiába induló egység tagjairól elmondta: fontos és egyre nehezebb feladat hárul rájuk, hiszen az ottani, illetve az osztrák társszervekkel együttműködve védik a fokozódó migrációs nyomástól Magyarországot és az Európai Uniót.

Az államtitkár nemrég a helyszínen tekintette meg a magyar rendőrök munkáját; erről elmondta, találkozott olyannal is, aki már a nyolcadik misszióját teljesítette. Tavaly csaknem négyszáz magyar vett részt a küldetésekben – tette hozzá.

Kitért arra is: sokan vannak, akik nem az illegális bevándorlás megfékezésében, hanem a szervezésében érdekeltek, ezért fogadták el Brüsszelben a migrációs paktumot, amely különféle kvóták alapján osztja szét a migránsokat az unió tagállamai között, akár a korábbi megállapodások figyelmen kívül hagyásával. Rétvári Bence szerint a júniusi európai parlamenti választásokon a korábbiaknál lényegesen többen szavaznak majd azokra a politikai erőkre, amelyek ellenzik a bevándorlást.

Kijelentette: a magyarok már több alkalommal egyértelműen elutasították a migrációt, erre pedig jelenleg is lehetőséget az újabb nemzeti konzultáció, amelyen január 17-ig lehet részt venni.

Elolvasom a cikket