Elvették a jogosítványát, ezért bosszúból felgyújtotta a rendőr házát

Igazoltatták, a rendőr pedig azonnal elvette a jogosítványát, felfüggesztette azt, sőt még meg is büntette, miután a sebességhatárt is túllépte. Ezt a sértett fél nem tűrte, úgy döntött, bosszút áll.

Fogta magát, elment az illetékes rendőr házához az egyik éjszaka folyamán, majd olajjal lelocsolta a kerítést, és felgyújtotta azt.

Természetesen tette után azonnal őrizetbe vették, pláne, miután kiderült, hogy a sofőr azt követően is vezetett, hogy nem volt már rá engedélye – írja a Maszol.

Elolvasom a cikket