Elvis Presley koncertet ad 2024-ben

Hipermodern hologram-show „támasztja fel” Elvis Presley-t, amely több ezer fotó és videófelvétel alapján alkotja meg az 1977-ben elhunyt legendás énekest, számolt be róla a Guardian.

Az Elvis Evolution nevű esemény magával ragadó koncertélmény – legalábbis a szervezők ezt ígérik -, amely mesterséges intelligenciával és holografikus vetítéssel idézi meg az énekest. Az első előadás novemberben lesz Londonban, de Las Vegas, Tokió és Berlin is szerepel a turné állomási között.

A show az Authentic Brands Group – Elvis Presley hagyatékának jogtulajdonosai – és a Layered Reality nevű szórakoztatóipari vállalat megállapodása nyomán valósul meg.

A Layered Reality vezérigazgatója, Andrew McGuinness arról nyilatkozott, hogy a rajongóknak a modern technológia révén fenomenális élményben lesz részük, az előadásnak lesznek interaktív részei és Elvis szinte megelevenedik a színpadon.

Nem ez az első ilyen esemény a világon: korábban az ABBA tagjait reprodukálták olyan módon, ahogy 1979-ben koncerteztek. A 90 perces produkció és az erre a célra épített aréna 140 millió fontba és hét év munkába került. Az ABBA-showra az első évben több mint egymillió jegyet adtak el, és tervben van egy világ körüli turné is.

Elolvasom a cikket