Három gyermeket hagyott félárván a szépséget hajkurászó édesanya

Szomorú haláleset rázta meg Angliát. Egy mindössze 26 éves brit háromgyermekes anyuka ugyanis belehalt a legutóbbi szépészeti beavatkozásába Törökországban. A nő a párjával utazott az országba, hogy ott részt vegyen egy fenékemelő műtéten, azonban néhány nappal a műtét utána szívinfarktust kapott egy taxiban, és bár a párja mindent megtett, hogy megmentse, végül a kórházban halottnak nyilvánították. A nőnek nem ez volt az első beavatkozása, ami miatt Törökországig utazott.

Objektum doboz

Még borzasztóbbá teszi a halálesetet, hogy a 26 éves Demi Agogliát minden családtagja le akarta beszélni a műtétről. Még a párja Bradley Jones is ellene volt a beavatkozásnak, de a nő hajthatatlan volt. Az áldozat legkisebb gyermeke mindössze hét hónapos. Demi és Bradley egy taxival utazott éppen a reptérre, hogy hazatérjenek Angliába, amikor megtörtént a legrosszabb. Az orvosi szakvélemény szerint a szívinfarktusát zsírembólia okozta. A nő bátyja Carl így nyilatkozott a Metro magazinnak a tragédiával kapcsolatban:

Tragikus, ami történt, egyszerűen sokkos állapotban vagyunk. Elment Isztambulba, hogy megcsináltassa. Ha valaki Törökországba akar repülni műtétre, én azt ajánlom neki, hogy ne tegye. Még a húgom barátja sem akarta, hogy megtegye. De ő 26 éves volt, megvolt a magának való esze

kezdte beszámolóját a férfi, majd hozzátette –

Azt mondták nekünk, hogy a barátja újraélesztést hajtott végre rajta a taxiban, ezután kórházba szállították. Nem kapott levegőt, mellkasfájdalomról beszélt. Végül a kórházban halt meg, de nem ismerjük a részleteket

– zokogta el magát a férfi a lapnak.

Elolvasom a cikket