Kim Dzsong Un nem akarja elkerülni a háborút

MH/MTI
2024. január 10. szerda. 8:34

„Ha Dél-Korea megpróbálja bevetni a fegyveres erőket a KNDK ellen vagy fenyegeti a szuverenitását és biztonságát, és lehetőség adódik rá, habozás nélkül megsemmisítjük Dél-Koreát úgy, hogy minden kézzelfogható eszközt és erőt mozgósítunk” – mondta Kim a KCNA észak-koreai állami hírügynökség szerint.

A „dél-koreai klán” a legfőbb ellenségünk, ezért a KNDK-nak az ellenséges állammal fenntartott kapcsolataiban mindenekelőtt prioritásként kell kezelnie az önvédelmi képességek és az atomháborús elrettentő katonai erők megerősítését – jelentette ki Kim, hozzátéve, hogy nem fog egyoldalú háborút indítani, ugyanakkor nincs szándékában elkerülni a háborút.

Mindeközben Kim hétfőn és kedden hadianyag-gyárakban tett látogatást, és elégedettségét fejezte ki, amiért az üzemek új típusú fegyvereket és felszereléseket fejlesztettek, és elrendelte, hogy szigorúbban fokozzák az ország háborús felkészültségét – közölte a KCNA.

Kim korábban, az év végi párttalálkozón kijelentette, hogy a Korea-közi kapcsolat két egymással ellenséges nemzet kapcsolata, és nincs értelme a megbékélésnek és az esetleges egyesülésnek Dél-Koreával.

Elolvasom a cikket