Meztelen bulival viccelődött az élőben bejelentkező Navalnij

Információk szerint azt a keresetet tárgyalták, amiben a politikus a magánzárkában való elhelyezését kifogásolta, de a bíró elutasította azt.

December elején derült ki, hogy Navalnij eltűnt börtönéből, és senki sem tudta, hogy merre lehet, még az ügyvédjei sem. Végül csak hetekkel később derült ki, hogy egy, az Északi-sarkkörhöz közeli börtönbe szállították. Utaztatásáról egy üzenetben számolt be, miután ügyvédjei nagy nehezen rábukkantak.

A felvétel jelentősége, hogy Navalnij először jelentkezett be élőben, mióta eltűnt a melekhovói börtönből.

Objektum doboz

A Reuters szerint Navalnij számára a bírósági meghallgatások biztosítanak lehetőséget arra, hogy kritizálja Vlagyimir Putyin rendszerét és az ukrajnai háborút. Kirill Nikiforov bírónak, aki számos ilyen ülésen elnökölt már, ironikusan azt mondta, sír az örömtől, hogy újra láthatja.

Az orosz ellenzéki vezető 2021 januárja óta van börtönben, ahol 11 és fél éves büntetését tölti feltételes szabadlábra helyezés megsértése, csalás és a bíróság megsértése miatt. Augusztusban pedig újabb 19 évig tartó börtönbüntetést kapott, miután bűnösnek találták szélsőséges csoport szervezésének és finanszírozásának vádjában.

Elolvasom a cikket