Ukrán képviselő: Legalább huszonöt ukrán újságírót tartanak fogva Oroszországban

MH/MTI
2024. január 10. szerda. 18:47

A képviselő hangsúlyozta, hogy a civilizált hadviselés szabályai szerint eleve nem lett volna szabad elfogni újságírókat, mert ők civilek, akik nem vesznek részt harci cselekményekben. Hangsúlyozta, hogy bizottsági elnöki munkájának egyik prioritása az újságírók jogainak védelme. Szerinte egyfelől szükséges a nemzetközi közösség lehető legnagyobb mértékű bevonása az újságírók szabadon bocsátására tett erőfeszítésekbe, másfelől a megfigyelő szervezetekkel és az újságírói szövetségekkel közösen elő kell készíteni a felelősségre vonás lehetőségét a nemzetközi bíróságokon a szólásszabadság és az újságírók ellen elkövetett bűncselekményekért.

Jurcsisin ugyanakkor megjegyezte: sajnos, nemcsak Oroszország akadályozza az újságírókat abban, hogy minőségi munkát végezzenek. Ukrajnában „csaknem nyolcvan százalékkal esett vissza az újságírók elleni bűncselekmények miatt indított nyomozások száma 2022-ben 2021-hez képest. Mindent meg lehet magyarázni a háborúval, de nekünk mint az európai közösséghez csatlakozó országnak, amelynek a szólásszabadság az egyik fő értéke, ezt semmiképpen nem szabad megengednünk – szögezte le. Elmondta, hogy ebben a kérdésben a parlamenti bizottság már konzultációkat kezdett az ukrán belügyminisztériummal, és hamarosan felveszik a kapcsolatot az országos rendőrséggel és a főügyészséggel is. – A bizottságban meghallgatásokat fogunk tartani olyan esetek kivizsgálásáról, amelyekben akadályozták újságírók munkáját. Most 2023-ra várunk adatokat, hogy a tényleges aktuális információkról beszélhessünk” – tette hozzá.

Ihor Terehov, a kelet-ukrajnai Harkiv város polgármestere szerdán a Telegramon arról adott hírt, hogy az orosz erők az éjjel a megyeszékhely ágyúzása közben eltaláltak egy gyermektábort a város peremvidékén. Több épületben károk keletkeztek, de senki sem sebesült meg, mivel a tábor épp üres volt.

Megyei kormányzók jelentéseiből készített összeállításában az Ukrajinszka Pravda hírportál kiemelte, hogy kedden Donyeck és Herszon megyében két-két helyi lakos sebesült meg az orosz hadsereg támadásai következtében.

Az ukrán vezérkar szerdai helyzetjelentése szerint az orosz hadsereg ukrajnai vesztesége mintegy 800 katonával 366 790-re nőtt. Az ukrán erők előző nap megsemmisítettek egyebek mellett két orosz harckocsit, 12 tüzérségi és egy légvédelmi rendszert, valamint 11 drónt.

Elolvasom a cikket