Afrikából irányított bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat pénzmosás miatt Pécsen

MH/MTI
2024. január 11. csütörtök. 14:47

A Baranya Vármegyei Főügyészség az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, hogy a 38 éves nigériai állampolgárságú férfi és 43 éves felesége 2021-ben csatlakoztak egy Afrikából irányított, internetes csalásokra szakosodott bűnszervezethez.

A banda tagjai interneten keresztül vették fel a kapcsolatot a megtévesztett sértettekkel, egyebek mellett szerelmi, illetve párkapcsolat ígéretével a bizalmukba férkőztek, majd pénz átutalására bírták rá őket.

A bankszámlákat kifejezetten erre a tevékenységre felkért személyekkel nyittatták meg, akik a számlára érkezett pénzt utasításra, ellenszolgáltatás fejében felvették, majd eljuttatták a csalóknak.

A házaspár a bűnszervezet többi tagjával internetes alkalmazásokon keresztül tartotta a kapcsolatot, vállalva, hogy bankszámlák nyitására jutalékért újabb és újabb embereket szerveznek be.

Az ügy harmadik vádlottja is ezt a szerepet töltötte be: egy fővárosi hajléktalan nő 2021-ben három pénzintézetnél is számlát nyitott, megadta a házaspár számára nemzetközi pénzküldemény fogadásához személyes adatait, a felvett összegek után cserébe, tételenként 5-5 ezer forintot kapott a nigériai férfi feleségétől.

Az egyik alkalommal a házaspár interneten keresztül lépett kapcsolatba egy nővel, akinek bizalmába férkőztek. Azt hazudták neki, hogy nagy értékű csomagot küldtek számára, amit viszont csak a „behozatali vám” – több mint 350 ezer forint – megfizetésével tud átvenni. A sértett a megjelölt összeget a harmadik vádlott egyik bankszámlájára utalta.

A vád szerint a férfi és a két nő közreműködésével tizennyolc sértettől több mint húszmillió forintot csalt ki a bűnszervezet 2021-ben.

A Pécsi Járási Ügyészség mindhárom vádlottat jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettével, a házaspár tagjait csalással is vádolja.

Elolvasom a cikket