A kutatók úgy vélik, hogy a formációk fagyott szerves anyagok nagy darabjai lehetnek.
„Meg akartam vizsgálni, hogy a varázsszigetek valójában a felszínen lebegő szerves anyagok-e, mint a habkő, amely itt a Földön a vízen lebeghet, mielőtt végül elsüllyed” – nyilatkozta Xinting Yu, a San Antonió-i Texasi Egyetem munkatársa, a csapat tagja.
A Titan egy egészen figyelemre méltó égitest a Naprendszerben, amelyen a földi vízkörforgáshoz hasonló metánciklus zajlik. Az objektumon folyékony vízzel teli óceánok helyett nyugodt metántavak terülnek el, ezek hullámai csak néhány milliméteresek. A Titan légköre oxigén helyett szerves molekulákból álló felhőkkel van tele.
Yu arra volt kíváncsi, mi történne, ha a légköri köd csomói a tavakba esnének, lebegnének vagy elsüllyednének-e. A kutató arra jutott, ahhoz, hogy megfigyelhetőek legyen a varázsszigetek, egy ideig bizonyosan lebegniük kell – de nem örökké.
A szakértő és kollégái fizikai és kémiai számításokat végeztek, hogy meghatározzák, mi történik a részecskékkel, amikor a tóba csapódnak, és ha nem süllyednek el, meddig maradhatnak a felszínen. Az eredmények alapján a szilárd anyagcsomók nem oldódnak fel a tavakban, ám túl nehezek a lebegéshez, kivéve, ha rendkívül porózusak, tele lyukakkal, hasonlóan a habkőhöz.
Ha a rögök elég nagyok és elég lyukasak, akkor lebeghetnek, amíg a metán lassan beszivárog, és magával rántja őket. Ez megfelel a varázsszigetek viselkedésének. Ahhoz, hogy a csomók elérjék a kritikus, a fennmaradáshoz szükséges tömeget, a rögök a partvonalon alakulhatnak ki, majd darabjaik letörve a tavakba sodródhatnak, hasonlóan, mint a földi gleccserek.
A kutatócsoport szerint a varázsszigetek valójában nem varázslatosak, csupán egy olyan jelenségnek a korábban nem ismert változatai, amelyet a mi bolygónkon már láthattunk.
