A Hivatal és ami mögötte van

Amióta csak bejelentették, hogy lesz, folyamatos a rinyálás. Amióta csak rinyálnak, már sokadszorra látom, olvasom, hogy tisztázni próbálják, mi is és mi is lesz ez az egész.

Igen: a hivatalról – sőt: a Hivatalról – van szó. A Szuverenitásvédelmi Hivatalról. Arról a bizonyosról.

Legutóbb maga a leendő vezető, Lánczi Tamás fejtette ki, hogy a Hivatal nem hatóság lesz, nem fog nyomozni, büntetni, bármi módon szankcionálni, nem fog senkit rendőri vagy titkosszolgálati eszközökkel zaklatni, mi több, garantáltan politika- és elfogultságmentes munkát fog végezni.

Hasztalan.

A hisztériakeltés ennél lényegesen jelentéktelenebb esetekben is maximális szokott lenni – hát még most… Ám mivel a puszta tény, hogy (végre) létrejön egy olyan hivatal, amelynek előírt kötelessége legnagyobb kincsünk – önrendelkezelésünk, szuverenitásunk, (mondjuk ki azt az ősi, oly kedves, borzongató varázsszót: szabadságunk!) – védelme lesz a hivatása: no, ennek nincs (nem is lesz) irgalom.

Olvasom, hogy a Hivatal első embere ismerteti az új feladatait – őrködni az idei önkormányzati és európai parlamenti választások tisztasága fölött, a többi, nyomozati és szankcionálási jogkörrel rendelkező államigazgatási szervre támaszkodva vizsgálódni, szemlélni-követni a politikai eseményeket, s adott esetben jelezni az illetékeseknek –, ha például erőteljes külföldi befolyásolás esete forogna fenn, hogy úgy mondjuk, egyszóval védeni és őrizni a magyar szuverenitást. Továbbá „eloszlat néhány tévhitet.” No, ez utóbbival gond van. Ezek ugyanis többnyire nem tévhitek, hanem tudatos, gondosan megfogalmazott és terjesztett hazugságok. Nyomásember Dávid úr, alias David Pressman csak a jéghegy csúcsa. (Olyan csúcs, amilyen viszont egyáltalán nincs olyan magasan és nem is legyőzhetetlen.) És messze nem csak arról van szó, hogy most azok ordítoznak-rinyálnak a legjobban, akiknek a háza ég, magyarán akik érintettek a korábbi hazaárulásokban, a guruló dollárokért folytatott züllesztésért-hülyítésért-hazudozásért, a választásokat befolyásolni próbáló ocsmány ellenkampány-paródia véghezviteléért – a szálakat mozgató erők, akik most annyira figyelnek Lengyelországra és Szerbiára, pontosan értik-tudják, miről van igazából szó. A védekezés megsokszorozásáról. Az ellenállás megszilárdításáról. Arról az összehúzódzkodásról, ahonnan ruganyosan egyenesre igazítva magunkat, az igazán hatékony ellencsapás következhet. (Több mint ezer éven át mindig így csináltuk. Meg is maradtunk. A régi reflexek, az ősi beidegződések pedig nem múlnak, nem halványulnak, nem felejtődnek el. „Élő fát gyökerei tartják fenn, gyökerei táplálják. Nemzetek élő fák, melyeknek fenntartó, tápláló gyökere történelmök.” Rövidesen találkozunk azzal az emberrel, akitől ez az idézet származik,)

A Hivatal, ne áltassuk magunkat, csak egy hivatal és semmi más. A lényeg, az igazi lényeg egészen máshol, másfelé és másképpen rejtőzik. Arra, ami a Hivatal mögött terül el.

„A szabadság csak üres szó, csak csalóka alakiság függetlenség nélkül. Függetlenség nincs és nem lehet idegen uralom mellett. Mintha bizony egy önérzetes népnél a nemzeti lét, az állami függetlenség aspirációit engedményekkel ki lehetne irtani! Jaj annak a népnek, melynél ez lehetséges. Annak nincs jövendője.”

„Minő erő van abban, ha egy nemzet akar, s arra nézve, amihez nemzeti joga, amire nemzeti létérdekében szüksége van, kitörli a hazafiúi kötelesség szótárából ezt a gyáva szót: ’lehetetlenség.’ Az ily kitartó, az ily megtörhetetlenül állhatatos nemzeti akarat előtt az akadályok elhárulnak s még a fátum is meghajlik.”

Fenti idézetek – jól, igen jól jegyezzük meg valamennyit – egytől egyig, kivétel nélkül ugyanattól a magyar embertől származnak. Kossuth Lajosnak hívják.

A szerző író

Elolvasom a cikket