Két volt minisztert is börtönbüntetéssel sújtottak Vietnamban a tesztek körüli botrány miatt

MH/MTI
2024. január 12. péntek. 22:38

Nguyen Thanh Long volt egészségügyi minisztert 18 évig tartó börtönbüntetéssel és mintegy 780 millió forintnak megfelelő bírsággal sújtották, Chu Ngoc Anh egykori tudományos és technológiai minisztert pedig három év szabadságvesztésre ítélték – áll a közbiztonsági tárca pénteki közleményében.

A botrány középpontjában a Viet A nevű magánegészségügyi cég áll, amely az ítélet szerint tisztviselőkkel összejátszva túlárazottan értékesített koronavírusteszteket az államnak.

„Tévedtem, sajnálom” – idézte a volt egészségügyi miniszter bírósági tárgyaláson elhangozott szavait a Phap Luat Online című lap.

Az elmúlt években Vietnamban nagyszabású korrupcióellenes kampány indult, amely magas rangú kormányzati tisztviselőket is érintett. Az akció eddig több száz, korrupcióval gyanúsított tisztségviselő, köztük Nguyen Xuan Phuc volt államelnök, illetve két alelnök lemondásához vezetett.

A bíróság 18 hónap és 15 év közötti börtönbüntetéssel sújtott további 35 járványvédelmi tisztviselőt – közölte a minisztérium.

A Viet A vezérigazgatóját 29 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtották, amelyet decemberben további 25 évvel meghosszabbítottak.

A pandémia idején a Viet A 4,5 millió tesztet értékesített Vietnamban az eredeti ár háromszorosáért, ezzel több mint ötvenmillió dollár illegális bevételt termelve – közölte a minisztérium.

Elolvasom a cikket