NGM: új szakaszába lépett az infláció elleni küzdelem

MH/MTI
2024. január 12. péntek. 11:20

Suppan Gergely a pénteken közzétett inflációs adatok alapján úgy véli, hogy a kormány elérte a 2023 végére kitűzött célját. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint decemberben a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal nőttek 2022 azonos időszakához képest, novemberhez viszonyítva átlagosan 0,3 százalékkal csökkentek.

A belföldi pénzromlás üteme immár alacsonyabb, mint Csehországban, Lengyelországban vagy Romániában – tette hozzá az NGM szakértője.

A közgazdász eredményesnek látja a kormányzati eszközöket, amelyekre azért volt szükség, mert a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) az inflációt növelő kínálati költségsokkok ellen kevés eszköze volt. Az árfigyelő rendszer, a kötelező akciózás, az árstop mellett egyéb tényezők is kedvezően hatnak a pénzromlás alakulására, ezért a következő hónapokban további mérséklődés várható. Számos élelmiszer még olcsóbb is lehet, a magyar háztartásoknak emellett az is kedvez, hogy az alacsonyabb infláció magasabb reálbér-emelkedést eredményez – fejtette ki.

Suppan Gergely úgy véli, hogy az infláció elleni közdelem új szakaszában a kormány immár rátérhet a legfontosabb feladatára, a gazdasági növekedés helyreállítására.

Elolvasom a cikket