Testi sértés vétsége miatt pénzbüntetésre ítélték Donáth László lelkészt

MH/MTI
2024. január 12. péntek. 17:17

A közlemény szerint az elsőfokú ítéletet a szeméremsértés vétsége vonatkozásában a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte, és az eljárást megszüntette. Közölték azt is, hogy a törvényszék egymillió forintról 250 ezer forintra mérsékelte a kiszabott pénzbüntetést.

Az ítélet szerint a sértett takarítóként dolgozott egy intézményben, ahol a vádlott lelkészi feladatokat látott el. A sértett 2019. június 8-án a takarítóeszköz tárolására szolgáló kocsit egy festmény előtt hagyta, holott ezt a vádlott korábban megtiltotta. Amikor a lelkész ezt észlelte, felelősségre vonta a sértettet, két kézzel megfogta a nyakát, kis erővel rövid ideig meg is szorította, miközben fenyegető kifejezéseket mondott – ismertették az esetet.

A sértett emiatt 2019. június 12-én magánindítványt terjesztett elő, amelyben a testi sértés mellett a 2017 májusa és 2019 áprilisa között történt szeméremsértés vétségét érintő körülményekről is nyilatkozott – írták a bírósági közleményben.

A tájékoztatás szerint a törvényszék megállapította, hogy a szeméremsértés vétségére vonatkozó magánindítványt a sértett a büntetőeljárási törvényben meghatározott határidőn túl terjesztette elő. Ezért a bíróság az ügyben az elsőfokú határozatot hatályon kívül helyezte és a vétség miatt indult eljárást megszüntette – tették hozzá.

Kitértek arra is, hogy a bűnösségi kör szűkülése miatt a másodfokú bíróság a pénzbüntetést is mérsékelte.

Az ítélet nem jogerős, azzal szemben az ügyész fellebbezést jelentett be, az eljárás a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik – írták a közleményben.

Elolvasom a cikket